Ezzel a kérdéssel érkezik kliensem a foglalkozásra. Megbeszéljük, hogy jelen pillanatban, mivel nagyon közeli az élmény nem igazán tudunk erre jelenleg megoldást adni, mert a még fel se fogta, még nem engedte be magát a gyászba, a fájdalomba. Így azt javasolom, hogy nézzük meg egy családállítás leképzés alatt, hogy van ő és a benne élő belső gyermek.
Segíts egy kicsit magadon!
Mert minden egyes új dolognál az életedben a belső gyermeked visszacsúszik valamelyik fejlődési szakaszba Az ő belső gyermeke csecsemő és kisded korszak között ugrált, a nulla és hároméves kor között.
Kliensem nem igen tudta elfogadni, hogy lakik benne egy ilyen korú gyerek, ezzel a ténnyel küzdött jó pár percig, míg lassan átengedte ezt az információt.
Folyamatosan azt szajkózta, nincs szükségem rá!
Van otthon egy hét hónapos kislányom, nem viszek haza még egy gyereket, akit nem ismerek.
Van egy rossz hírem és egy jó hírem, melyikkel kezdjem?
Természetesen a rossz hírt választotta elsőnek Ha hazaviszed, ha nem, a belső gyermeked benned él, és ott van veled Mint ahogy látod a leképzés alatt nagyon egyedül van, nincs kibe kapaszkodnia, szomorú, szüksége van egy felnőttre, aki figyel rá, óvja, és szereti.
Ha nem kapja meg ezt a figyelmet, akkor oda ül anya mellé, ami nem lesz annyira könnyű a felnőtt énnek. Nem fogja megkönnyíteni a mindennapjaidat.
A jó hír
Másokhoz képest nagyon jó helyzetben vagy, mert itt van a hét hónapos kislányod. Vele való teendőd közepette jobban oda tudod képzelni a saját csecsemő énedet, akivel foglalkozol.
Ezek után egyszer csak megtört a jég, és oda nyújtotta a kezét a csecsemő énnek a leképzésben Szép lassan beleengedte magát az elfogadásba.
Megérkezett a megnyugvás.
Honnan gondolom, hogy sikerrel járt Onnan, hogy délután összefutottam vele a táborhely környéken. Ugyanis egy hetes családállítás, elvonulás táborban voltunk Ő ott tolta a babakocsit. Megszokott látvány volt, hogy a kislányát tolja.
De most nem volt a kocsiban a gyerek, üres volt. Nagyon magába roskadva tolta az az üres babakocsit, feltételezem, hogy saját belső gyermekével dolgozott éppen. Ha megértette és elfogadta azt, hogy él benne ez a belső gyerek, aki fél és üvölt, akkor könnyebben veszik az előttük álló akadályokat, amelyeket a temetés alatt megélnek.
Annyit mondott, hogy a temetésre úgy megyek, hogy az egyik karjára saját kicsi énét képzeli oda, és elmondja neki: „Nincs egyedül, itt van, vigyázni fog rá, óvni és szeretni fogja.
Emberek jönnek és mennek az életében, de ő örökre itt marad neki!
Bátorítottam, hogy ez a legjobb, amit tehet magáért abban a pillanatban, mikor anyát elkísérik az utolsó útjára.
Anyának elmondhatja:
„Mindent jól csináltál anya, hisz itt vagyok én, és élek. Tovább adtam az életet és itt van a kislányom, az unokád. Bennünk te tovább élsz.”
