Kapcsolatom apámmal!

Azt gondoljuk, minek is kell rendezni egy apával való kapcsolatot. Az vagy van, vagy nem is volt soha.
Lehet, hogy tévedünk: arról álmodozunk, hogy egyszer elismer, elfogad, és olyannak lát, amilyenek valójában vagyunk. Ezért reménykedve ott csüngünk még 30 pár évesen, arra várva, hogy ránk tekintsen egyetlen egyszer. Míg erre várunk, addig nem vagyunk a saját helyünkön.

Vagy valaki más miatt/helyett dühöngünk tudattalanul abban reménykedve, hogy minket meglátnak végre, és a másik félnek, aki miatt cselekszünk jobb lesz. Ez mind tudattalan, a mindennapokban erről nem tudunk, csak a lelkünk az, aki ekképpen cselekszik.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a tudattalan tartományban levő emlékképek mozgatnak minket és ezek hatására cselekszünk, lépünk meg bizonyos dolgokat, hozunk meg döntéseket (és tudattalanul kijelentjük “a múlttal nem kell foglalkozni, mert azon nem lehetváltoztatni!”)

Biztosan így van? Nézzük a múltat:

Nő kliens azzal a kéréssel érkezik hozzám, hogy képezzük le az apával való kapcsolatát:

“Rendezni szeretném kapcsolatomat apámmal”

Felnőtt én és gyermeki én is ott csüng apán. Ami azt jelenti, hogy felnőtt korban, ha ezt látjuk a leképzés alatt, akkor nem vagyunk a saját helyünkön, inkább egy 4-5 éves személy bőrében létezünk, aki vár arra, hogy az apja lássa őt és elismerje.

Anya is ott volt, csak távolból figyelte őket.

Eddig mind szép és jó, azt mondjuk, hogy helyen való, hogy valaki ennyire imádja és csüng az apján.
Azért, hogy a kliens a saját helyére kerüljön, behívtuk a férjet és az anya dühét, amit mutat a volt férje iránt.

Ekkor felbolydult minden, ez a düh mindenhol ott akart lenni, és leginkább a kliens férjén akart lógni.
Pár jól megfogalmazott oldó mondat segítségével elért az üzenet a kliens lelkéhez, és felfogta, hogy milyen csapdában van.

Anya dühét hordozza és ezen keresztül tud kötődni a szüleihez. Saját életében a mindennapokban, pedig eljátssza azt, amit a szülei tettek annak idején mikor ő kisgyerek volt. Ölték egymást!

Azt is felismerte, hogy ezen a dühön keresztül tud csak a szüleihez kapcsolódni, ez a düh egy összekötő kapocs a két szülő között, mert a mélyben még mindig szeretik egymást, de azt nehéz lenne bevallani még ön-önmaguk számára is. Inkább az indulatoknak adnak életet, mint hogy elismerjék, igen voltak szép időszakok és rosszak is, mert mindketten hordozzuk a saját családunk terheit, és ezeken keresztül láttuk egymást.

Felismerte, hogy ennek a dühnek hatására majdnem megismételte a történet önmagával: a férje volt a hibás mindenért, a közös gyermekük felnőhetett volna ugyan úgy apa nélkül, mint a kliens maga.
A kliens meg nagy dühösen élhette volna az életét tovább egyedül, gyermekét nevelve.
Beteljesítve a sors könyvet, amit a szüleitől kapott örökségül. Nem utolsó sorban azt is, hogy az ő gyerekük is csak a dühön keresztül tudott volna kapcsolódni hozzájuk, úgy ahogy az ő szülei tették.

Mindezeket látva, érezve és tapintva, megtudta lépni azt a lépést, ami által kilép a sorstévesztésből.
Eljött az apa bűvköréből, ahol indulattal várt egy elismerésre, amit nem kaphatott meg, mert az anya szemüvegén és dühén keresztül tudott csak megmutatkozni.
Ezt az apja érezte és látta, így nem tudta közel engedi magához, ellenség pozíciót kapott az apa tudatában.

Kliens, miután felismerve ezt a fajta cselekedetét ki tudta mondani:


“Apa számomra te úgy vagy jól, ahogy vagy. Amit adtál az pont elég, ez az életem! A többit majd én elintézem.

Kilépek a düh sárkányának szerepéből, ezen keresztül már nem szeretnék kapcsolódni hozzátok. Mindkettőtöknek helye van a lelkemben!
Csak a gyermeketek vagyok, és az is maradok. Ti meg a szüleim maradtok.
Azért, hogy ne legyen hiábavaló a ti szenvedésetek, én most elmegyek a saját életembe, a férjemhez, és a gyermekünkhöz és létrehozzuk közösen azt a boldogságot, ami nektek nem sikerült.
Ezt tudom nektek ajándékba adni azért, mert a ti gyermeketek vagyok.
Kérlek nézzétek ezt jó szemmel és elismeréssel.
Igen, a mi lányunknak sikerült, amit mi nem tudtunk meglépni.
Az unokánk már egy egészen más mintát tud tovább vinni.
Dédunokák már kihagyja a fent említett köröket.”

Ezért érdemes a múlttal foglalkozni

Ezért érdemes a saját tudattalan működésünket felismerni és ha ellenünk dolgozik, akkor korrekciókat létrehozni.
Kilépni a régi minták által alkotott mederből és egy ujjat alkotva tovább haladni.
Merni boldognak lenni, és kimutatni a másik iránti szeretetünket és csodálatunkat, szégyen és düh nélkül.
Elismerni ha más cipőjében jártuk, felismerve arra törekedni, hogy ezentúl a sajátunkat hordjunk.

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel
fb-share-icon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük