Minden nehéz! Ezzel a felvetéssel érkezett Anna családállításra. Kíváncsian vártam, mit mutat meg lelkivilága, milyen megoldást ajánl számára.
Nagyon beszédes volt a nyitó kép.
Anna csak áll lefagyva és próbált tartani valakit, aki kivételesen a halott bátyja volt.
Ő hiányzott a rendszerből. E hiány miatt Anna lelke azt érezte, hogy ő nem tartozik oda, nincs joga boldognak lenni, saját életet élni. Neki az a dolga, hogy csak szomorúan tartsa a halott fiútestvért. Hisz az ő halála révén születhetett meg, mert ha ő nem hal meg, akkor Anna nem születik meg. Azt érezte, ha elengedné akkor összezuhanna , és azt ő nem teheti meg! Anna lelkében élő kislányi rész nagyon egyedül volt.
Senki nem látta őt.
Szülei el voltak foglalva a fiúk halálával, a fájdalmukkal, a gyásszal. Senki nem vette észre, hogy közben megszületett egy következő gyermek.
Anna bátyjának lelke igazságért kiáltott.
Nem adták oda a magzatot, hogy eltemethessék, így nem tudták elgyászolni a szülők. Ez a veszteség és fájdalom oda vezette őket, hogy nem tudtak a lányukra figyelni. Féltek attól, hogy őt is elveszítik, ezért jobb, ha rá se néznek
Mindez tudattalan működés volt.
Miután megmutatta magát a halott testvér, kiegyenlítésre került a veszteség azáltal, hogy valaki látta őt, akinek fontos volt. Szülők is bevallották, hogy ez a veszteség, amit nem gyászoltak meg, szétszedte a kapcsolatukat. Így Anna születése után nemsokára el is váltak a szülők. Ebből kifolyólag Anna újból veszteséget élt meg, mivel neki hiányzott az apja is, amit az anya fel se fogott.
Anna végre a szüleire tudott nézni, miután azok eltemették halott gyermeküket. A szülők elköszöntek egymástól, tiszteletben tartva egymás hibáit és erényeit, majd mindenki ment tovább.
Anna apai ölelést kért, szerette volna érezni milyen is az, ha az apa átöleli, csupán azért, mert létezik.
Közelítve egymáshoz anya is csatlakozik, ahol kezdetét veszi a ringatás. A két szülő talán életében először tudta látni és elfogadni lányukat félelem nélkül. Életükben először tudták ringatni a gyermeküket. Anna is először tapasztalta milyen egy apai ölelés, ami nem követelés.
Mit tanultunk?
Ha meghal valamelyik testvér, aki előttünk volt, akkor nekünk nincs helyünk, mert azt éljük meg, hogy nincs jogunk az itt léthez, az élethez, mindaddig amíg a hiányzó személy nem találja meg a saját helyét a család rendszerünkben.
Nem vihetünk senkit a hátunkon, mert addig amíg ezt tesszük nem vagyunk a saját életünkben. Amíg nem látnak és nem fogadnak el a szüleink, addig láthatatlanok vagyunk az Élet számára is, csak úgy teszünk mintha élnénk.
Ezért beletemetkezünk a munkába, hogy hasznosnak érezzük magunkat, legalább így láthatóvá váljunk, és elismerjenek bennünket.
Kívánom, hogy mindenki megtalálja a saját helyét a családjában, és ne
kelljen helyettesítenie senkit.
