Elmesélem egyik kliensem történetét.
Azzal érkezett a beszélgetésre, hogy gyermekkora óta azt érzi, hogy anyja fogságában van.
Őt használta fel arra, hogy a férjét távol tartsa magától. Emiatt a férj azt érezte, hogy nincs is partnere, csak így élnek egymás mellett, mint a testvérek.
Lányuk
Érzékelve ezt tudattalanul, az apa mellé áll, mint partner.
Családállítás szempontjából ez azt mutatja, hogy amíg nem talál megoldást, hogy kilépjen a sorstévesztésből, addig nagy valószínűséggel nem fog tudni megmaradni egy kapcsolatban, vagy nem
is enged magához közel senkit, hisz apa mellett áll és ott másnak nincs helye. Anyával pedig rossz a viszonya, mert anya betolakodónak tartja őt, aki kitoloncolta a saját helyéről.
Hangsúlyozom, hogy ez tudattalan viselkedés.
A családrendszer
Elsősorban a női klántól hozott minták mérvadóak. Már anyai nagyanyjánál voltak gondok. Erőszak történt, amiről nem beszélt a család.
Állítás alatt kiderült mindez. Ennek hatására a nagymama továbbadott egy olyan programot, hogy a férfit parkoló pályára kell tenni a családban. Lánya másolta ezt a programot, és épp ezért menekült a férjével való kapcsolódásból és lányát tartotta villámhárítónak.
Eredmény
Lánya, az az a Kliens már nem tudott párkapcsolatot létrehozni, vagy ha kis időre sikerült kapcsolódni, akkor is nagyon gyorsan megmagyarázta, hogy miért nem jó az a férfi és kilépett a kapcsolatból.
Családállítás alatt megmutatkozott a lélek mozgásán keresztül az, hogy ő a nagyival szolidált.
A kisgyermeki része tudattalanul ott állt nagyi mellett, azt gondolva, hogy ha vigyáz rá, akkor a nagyinak könnyebb lesz.
Így a család női klánja egy láthatatlan burkot húzott köré, az erőszak, a férfiak utálása, és menesztése a nő mellől, a szégyen és a nőiség megtiprásán keresztül!
Kislány része ezt gondolta valósnak.
Felnőtt rész ment volna, szeretett volna egy férfihoz kapcsolódni, ami nem sikerült. Most értette meg, hogy honnan ered a probléma gyökere. Családállítással korrigáltuk ezen, kimondtunk olyan szakmondatokat, amik segítettek, éreztünk fájdalmat és engedélyt kérünk, hogy saját magunkért
éljünk az ősökkel a lelkünkben.
Mit üzen nekünk ez az eset: Vannak megoldások!
Ha hallgatunk a múltról, akkor egy következő generáció élete keseredik meg.
Nem biztos, hogy te vagy a hibás azért, mert nem tud maradni a Férfi. Minden mindennel összefügg, főleg egy családrendszerben. A család lelkiismerete a fogvartartónk.
A Kicsi mindig szolidál valakivel az ősök közül.
Előszeretettel gondoljuk azt, ha valamelyik családtagunk mellé odaállunk, akkor tudunk segíteni neki. Sajnos ezt nem tehetjük meg, mert mindenkinek megvan a saját helye és feladata egy rendszeren
belül. Megtehetjük azt, hogy dolgozunk ezen, ránézünk a sorstévesztésre, és felismerjük ezt, és ezáltal a saját helyünkön tudunk állni a családrendszeren belül, arra a helyre amely számunkra a legtöbbet tudja adni és támogatni.