Elhagyatva, mindig elhagyatva!

Miért pont velem történt?
Nem értem!
Miért hagyott el?
Mivel jobb a másik mint én?

Hányszor és hány féleképpen hangzott el ez az egyéni üléseken? Megszámolni sem tudom!

Csak pörögnek a meg nem válaszolt kérdések, egy szakítás, egy válás után. Leginkább női klienseknél tapasztalom, hogy a feltett kérdések rabjaként léteznek. De bizony ez a kérdés néha a férfiakat is mozgatja.

Nem tudnak túllépni a múltbeli kapcsolaton, ahol elhagyottak voltak. Lehet, hogy hosszú hónapokig vagy netán évekig gyászolják.

A gyász

Valójában nem is az elment személyt gyászolják, hanem önmagukat és ezen belül azt az ideaképet, amit felépítettek az együtt töltött idő során. Azt érzik, hogy mindent elveszítettek és egyre jobban becsavarják magukat a lehetetlenbe. Azt gondoljak, ha egy esélyt kapnak, hogy vissza csináljak az egészet, akkor biztosan másként viselkednének. A rossz emlékeket eltemették, csak a szerelemmel fűtött emlékeket hozzák előtérbe, mint egy kapaszkodót.

Ismerős ez az “elhagyatva” érzés?

Lehet,hogy ez az elhagyatottság trauma nem is itt kezdődött, hanem:

• anyaméhben, mikor az iker testvér levált és meghalt
• Vagy netán egy olyan gondolata volt az anyának, jobb lenne ha elvetetné, de mégis megtartotta
• Vagy lehet a szülők válásánál, vagy egyik szülő halálánál
• Vagy egy fiatalkori kapcsolatnál ahol elhagyták, vagy átverték

Ilyenkor hajlamosak vagyunk olyan illúziókat dédelgeti, amiken keresztül, megszépítjük, tökéletessé varázsoljuk azt a kapcsolatot. Ezért megjelenik bennünk a vágy, hogy újra szeretnénk élni ezt.

Kettősség

Ez jelenik meg bennünk, vágyakozunk és dühösek is vagyunk egyben, skizoid állapotot hozunk létre.
Jelenben leszünk, de a múltban élünk. Önmarcangolunk, mert azt gondoljuk hogy nem voltunk elég jók a másiknak, csorbul önbecsülésünk és önértékelésünk.

Kapcsolat a gyermekkorral

Érdemes feltárni a gyermekkort, hol éltük meg azt, hogy nem kellünk, nem vagyunk fontosak és szerethetőek. Felnőtt énünk ha látja és érzi ezt, akkor lehet, hogy tud segíteni a gyermeki résznek, hogy elhozza a múltból és ezután jobban megérti azt a részét, akit elhagytak.

Meggyászolja a gyermekkort, felnőtt korból azt a részt, akit elhagytak és egyedül maradt. Ezután folytatódik a gyász feldolgozás , és egy bizonyos idő után csak azt vesszük észre, hogy a gyermeki részünk és az elvált részünk is ott van velünk. Így a mostani énünk már tud nyitni egy új lehetőség, egy új kapcsolat felé, ahol már elhiszi, hogy szerethető és értékes ember.

Egyedül nagyon nehéz ezt véghezvinni, mert egónk bizonyosságot akar.  Tanácsom, hogy keress pszichológust és/vagy jelentkezz családállításra. Tudunk kísérni téged a folyamat alatt.

Együtt sikerülni fog.