Új kapcsolat a régi romjain!

Véget ér egy kapcsolat.

Van aki még gyászol és nem szeretne másik kapcsolatot.

Van aki rögtön másik kapcsolatba lép.

Nagyon ritka azok között, akik a második verziót választják, hogy tartós kapcsolatot alakítanak ki. Ők azok akiknek csak a “ragtapasz” szerep jut .

Lehet, hogy végig asszisztálnak egy válást, egy gyerek elhelyezési és vagyon megosztási pert.

Pontosan emiatt, mert látták a társukat nem szép állapotukban, a másiknak mennie kell, mert egy ilyen társ mellett , nem lehet ő a “Valaki”.

Vannak olyan helyzetek mikor tud maradni az új társ.

Kérdezhetnéd, miért tud maradni?

Mert olyan közegbe kerül, ahol tudja gyógyítani saját magát azáltal, hogy az ott levő gyerek sérülésein keresztül rálát a saját gyerekkorára. Ha sikerül ezt felismerni és korrigálni, akkor önmagával szemben szintet tud lépni. Mivel azon a gyermeken keresztül saját énjét tudja meggyógyítani.

Mindent amit odafigyeléssel és nagy szeretettel megért és megad a társa gyermekének, önmagának adja meg és önmagát gyógyítja.

Ennek is meg van a gyümölcse, mert a társat akkor nem kell szülő szerepbe helyezni magával szemben.

Így megmenekülhet a kapcsolatuk és felnőttként tekinthetnek egymásra.

Ha mindezt nem tudja észre venni és nem tud belemenni ebbe az adok-kapokba, akkor sajnos lehetséges, hogy eljön az az idő, amikor a másik fél azt mondja, sajnálom én nem tudom ezt tovább csinálni, mert te riválist làtsz a gyermekemben és ezt én nem engedhetem. Inkább tőled válok el, mert a gyermekem előbb volt itt velem, mint te.

De lehet, hogy nincs az önismeret ezen szintjén és beleáll egy szülő szerepbe  és ő elfoglalja a társ ellenkező nemű szülőjének szerepét.

Ennek csak később lesz meg a böjtje, mert a saját gyermeke azt éli meg, hogy az új társ miatt ki van rekesztve.

Ennek hatására később bandázni kezd és a banda vezért tekinti majd főnöknek. Alkohol vagy drog függővé válik , mert ő nem volt fontos senkinek.

Itt az anya majd vakarja a fejét:

De hát mit tettem? Hol rontottam el?

Ott amikor a később érkezett miatt, saját gyermekét háttérbe szorította és a partner odafigyelő anyja lett.

Ezt csak akkor fogja érezni mikor meggyűlik a baja saját gyermekével és partnerével a szexualitás már nem működik.

Miért nem működik a szexualitás?

Azért, mert a partner gyerek szerepben van, így a másiknak csak az anya szerep jut. A partner rá lesz kényszerítve, hogy elmenjen udvarolni más valakinek, mint a kamaszok. Hisz anyjával nem szeretkezik!

Ekkor jönnek a megnyilvánulások :

De én mindent megtettem…” “Mindent odaadtam…

Tanulság : adj annyit a másiknak amennyit elvisel és engedd hogy ő is adjon, hogy ne érezze magát adósodnak.

Tartsd be a hierarchiát, hogy ki volt előbb a rendszerben.

Figyelj oda, hogy létre tudjátok hozni a “Mit”.

Maradj Nő vagy Férfi!

Ekkor működhet a kapcsolat.

Családállítással lehet ezeket korrigálni. Minden héten szerdán 18 órától

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel
fb-share-icon