Lelkünk lojális ereje
Sokan nem is sejtik, milyen mélyen meghatározza életünket a szüleinkkel való kapcsolatunk, még akkor is, ha ők már nincsenek velünk. A lelkünkben tovább élhetnek, ha engedjük ezt nekik. De mi történik akkor, ha düh tart fogva minket?
Vegyük például azt az érzést, amikor szeretnénk felnézni az édesapánkra, de a lelkünk mélyén nem tudjuk megtenni. Ha életében nem láttuk őt igazán férfinek, mert nem volt mersze kiállni a manipuláló feleséggel szemben, az bennünk marad. A gyermeki lélek ezt a dinamikát érzékeli, és újra meg újra ingázik a „jó fiú” és a „durcás kisgyerek” szerepek között.
Az érzelmi kötelékek béklyója
Amikor a gyermek haragszik az apájára, mert nem áll ki magáért, a dühből harcolni kezd az anyjával. Majd a lelkiismerete arra készteti, hogy visszatérjen a „jó fiú” szerepbe, akinek mindenkit el kell fogadnia. Ez a belső küzdelem fárasztó, és hosszútávon nagy stresszt okoz.
Amikor a szülők meghalnak, a gyász és a fájdalom összeroppanthatja az embert. Az elfojtott düh azonban tovább dolgozik bennünk, és nem tudjuk, hogyan kezeljük. Ezért dönthet valaki úgy, hogy ideje magával foglalkoznia, és segítséget keresni.
A családállítás felismerései
Egy ilyen folyamat során előkerülhetnek a rejtett érzések. Az anyával való kapcsolat feldolgozása során előjöhet az apával szembeni düh is. Megérthetjük, hogyan hatott ránk az anya manipulatív viselkedése, és hogyan váltak szüleink hiányosságai a mi belső konfliktusaink forrásává.
Egy ilyen felismerés segíthet abban, hogy meglássuk, milyen szerepet játszunk a saját életünkben. Talán csak egy „kriptaőr” vagyunk, aki a múlt emlékeit őrzi. Egy lakás, amelyben élünk, lehet a szüleink emlékének szimbolikus konzerválása, amely fogva tart minket.
A szabadság útja
Amikor felismerjük ezeket az érzéseket és szerepeket, lehetőségünk nyílik arra, hogy elengedjük a dühöt, az elvárásokat és az illúziókat.
Ez nem azt jelenti, hogy el kell felejtenük a szüleinket, hanem azt, hogy helyet adunk nekik a lelkünkben. Ezáltal már nem kell tárgyakon vagy a lakáson keresztül őriznünk az emléküket. Megengedhetjük magunknak, hogy saját életet éljünk, és dönthessünk arról, hogyan alakítsuk ki a saját otthonunkat.
Hogyan ismerheted fel, hogy fogva tart a múlt?
Ha egy év múltán is a halott hozzátartozód dolgait őrzöd, ha rendszeresen jársz a temetőbe, vagy a szüleid ágyában alszol, akkor érdemes szembenézned ezekkel az érzésekkel.
Ez nem a szeretet, hanem egy belső elvárás vagy illúzió, amely fogva tart. Ha felismered ezeket a mintákat, lehetőséged van arra, hogy elengedés által szabaddá válj.
Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan segíthet a családállítás, keress bátran, és lépj az önismeret útjára!
