Ezzel a témával érkezik egyik női kliensem.
Mesél, kérdezem és kialakul egy lehetséges kép a kapcsolatáról, amit ő nem így lát.
Javaslom neki, hogy képezzük le családállítással, hátha segít számukra, ha látja saját működését és helyét, amit választott a párkapcsolatában.
Helye a párkapcsolatban a társas magány volt.
Kívülről az látszik, hogy megvannak, haladnak, gyereket nevelnek, szép család.
Ez a kifelé mutatott kép.
Belül marad a magány, a mindennapok taposómalma, háztartás, munka, gyerekek. Statisztálás a külső kép fenntartásához.
Nézzük mi okozza a magány állapotát.
Kapcsolatuk kezdetén volt egy pillanat, amikor úgy döntöttek, hogy elvetetik a gyermeket és szét mennek.
Pár hónapig tartott ez a szétválás utána újra összejöttek.
Igen ám, de nem nyitottak egy új házat a lelkükben a párkapcsolatuknak.
Mert minden szétválás és újrakezdés után egy új házat kell nyitni a párkapcsolatnak.
Ami azt jelenti, hogy azokat az én részeket, akik voltunk kapcsolatunk előző fázisában magunkkal visszük. Megtárgyalják azt, ami ott volt, és onnan többet nem bolygassuk.
Megbeszéljük, hogy fogunk haladni tovább, kinek mi a feladata ebben a közösségben, tehát kialakítunk egy rendszert, ami mentén működünk.
Így új házba és új felállás létrehozásával visszük tovább a kapcsolatot.
Mert ha ezeket nem tárgyaljuk meg, akkor ugyanaz fog történni, mint kapcsolatunk előző fázisában.
Ennél a párnál ott volt a probléma, hogy nem gyászolták meg az elvetetett gyermeküket.
Ott ragadtak egy szomorúságban és egy nagyfokú dühben.
Nő hordozta a szomorúságot, férfi a dühöt. Ez tudattalan működés volt, mert a külvilágban komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy tudják tartani az ideaképet:
Boldog család vagyunk.
Nő a halott gyermekük sírját őrizte, így nem lehetett jelen a kapcsolatban és nem láthatta a férjet és a gyermekeit.
Robotpilóta üzemmódban ott volt: teszek-veszek, megoldjuk dolgokat, úgy teszek mintha.
Érzelmek befagyva és egy fájdalmat őrzött, gyermeke halálának fájdalmát.
Férj a dühöt vitte tovább.
Ebben a dühben megkeményedett és felvett egy felsőbbrendű attitűdöt.
Ő lett a megmondó valaki és a többinek követni kellett az utasításait és saját törvényeit, többieknek nem igazán lehetett szavuk.
Felismerte, hogy miért haldoklik a kapcsolatuk ezekkel a felismerésekkel ment haza.
Időt hagy maguknak, hogy lássa mit tudnak kihozni kapcsolatuk új házában.
Nagyon boldog volt, hogy végre az elő gyermekei felé tudott fordulni és észrevette őket, mert tekintete a temetőben volt az első gyerekeknél.
Férj mellett csak a szerető helyet tudta elfoglalni, ami a valós helyzetet mutatja, mert X év együttélés és két gyermek után, még nem vette el feleségül.
Lehet itt mondani, hogy az csak papír, minek az.
Sajnos nem így van!
Az a papír mondja ki azt: feleségem vagy, birodalmam fele a tied, felelősséget vállalok érted /értetek!
Akár mennyire elavultnak számít a mai modern világunkban, lelkünk a régi mintákat követi, és így érzi azt, hogy nőként ahhoz a férfihoz tartozik, Feleség!
Ízlelgesd egy kicsit ezt a szót Feleség… édes anyanyelvünk, nagyon beszédes és sokat mond.
