Elmesélem nektek egyik kliensem állítását. Kedves állítás volt, mert nagyon gyönyörűen megmutatkozott benne az, amikor a rendszertan találkozik az egyszerű, mégis „paraszti” gondolkodással. Kérlek, értsd jól!
Az volt a kérés, hogy nézzük meg, miért mindig a megmentő szerep jut neki a kapcsolataiban.
A megmentő szerep gyökerei
Felnőtt férfi része tudta, hogy nem szeretné tovább ezt a szerepet. Ezért hozta családállításra ezt a témát. Igen ám, de a tudattalan mintáink erősebbek mindannál, amit azt hiszünk, hogy tudunk.
Az a kisfiú, aki valaha volt, nem igazán lehetett gyerek, mert a szülei „felnőtt gyerekek” maradtak. Ezért ez a kisember nagyon korán megtanulta, hogy figyelni kell a családra. Neki kell gondoskodnia arról, hogy minden flottul működjön. Neki kell annak a személynek a lelkivilágát simogatnia, aki épp készül mélyre merülni.
Az ő világával senki nem foglalkozott, hisz ő okos, erős, és mindent is el tud intézni. Belenőtt ebbe a szerepbe, nagyon is ismerte ezt a mintát. Ezért később olyan emberek és partnerek találták meg, vagy a hozott mintái miatt csak ilyen emberekkel vette körül magát, akiket meg kell menteni.
A felismerés és a változás kezdete
Ebből elege lett, ezért kérte a fenti témában a családállítást. Látta a szülei viselkedését, és azt is, hogy a benne élő kisfiú ott áll egyedül, figyel, és startra készen várja, hogy mikor mit kell tennie. A felnőtt férfi hiába ment el az életbe, az a kisfiú ott maradt a szülői háznál, és tovább leste a helyzeteket, a megoldandó feladatokat.
A felnőtt én olyan társakat választott, akik szintén megmentésre szorultak: egy uralkodó férj karmaiból, a szülői ház nyomása alól, vagy egy gyermekét egyedül nevelő anya helyzetéből. Mindenki nagy gyerek volt. A kliens viszont vágyott arra, hogy lássák őt, és fontos legyen mint ember, nem pedig mint megmentő.
„Nem leszek többé paradicsomkaró!”
Összeszedte saját gyermeki részét, és a felismerések tükrében kijelentette: „Nem leszek többé paradicsomkaró!”
Ez azt jelenti, hogy befejezi azt a működést, hogy másokat támaszt, míg erőre kapnak, termést hoznak, majd ők tündökölnek, és csodálják őket, míg ő, mint karó, nem számít.
Ki tudta jelenteni, hogy most már érzi és érti a saját viselkedését, és hogy esélye sem volt másként cselekedni. Ez volt ismerős számára. Innentől figyel saját magára. Ő lesz fontos saját magának, és csak azután a környezet.
Az új mantra
Határozott mantraként vitte el ezt a mondatot: „Nem leszek többé paradicsomkaró!” Tudja, hogy ha kísértené a múlt, csak előveszi ezt a mondatot, és tudni fogja, mit ígért magának. Már nem szükséges megmentőnek lennie. Szerethető egyszerűen azért, mert létezik. Kérhet és elfogadhat. Adhat és kaphat. Szerethet és szeretve lehet. Élhet és létezhet!
