Amikor a legutóbbi női kliensem ezzel a kérdéssel érkezett hozzám, azonnal éreztem, hogy egy mély és összetett témát hozott be a terápiás térbe. Nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk, és örültem, hogy ilyen fontos kérdést hozott fel.
A családállítás módszerével dolgoztunk, hogy feltárjuk a magányának gyökereit. Az állítás során a klienst megszemélyesítő személy egyedül állt, és a magányt figyelte. Egy idő után elindult a magány irányába, és azt mondta: “Itt állni nehéz, és nem látok jól, minden ködös.”
Ekkor beállítottam az édesanyját, de ez nem hozott változást. Az igazi áttörés akkor történt, amikor az anyai nagyapát helyeztem be az állításba. Azonnal érezhető volt a különbség: a magány elmozdult és nagyapa mellé állt. A nagyapa ott állt, és homályos tekintettel nézett a távolba, várva a lányát, aki valamikor elment. Hiszen háború volt, és őt elvitték, soha nem tért haza.
Ez a lány kliensem édesanyja volt. Így derült ki, hogy a kliensem a magányt örökségül kapta. Nagyapját soha nem ismerte, de most odaállt elé, és így szólt: “Látlak téged, és azt is látom, hogy ott állsz a kapuban, és messze tévedve vársz valakit. Nézd nagyapa, itt a lányod, az én édesanyám. Hazahoztam őt!”
“Most szeretném, ha átölelnél bennünket, hogy érezzük, hazajöttünk és ide tartozunk. Áldásodat kérem az életemre. Ti bennem és a fiamban tovább éltek.”
Ezek után elmondtam a kliensemnek, hogy amikor valaki elmegy, mindig várják haza. “Te most hazaérkeztél édesanyád családjához. Ahhoz, hogy gyökereket tudj ereszteni, ültess egy fát. Ahogy az a fa megkapaszkodik, úgy te is gyökereket ereszthetsz, és megérkezhetsz a saját életedbe. Így nem leszel egyedül, mert őseid ott élnek benned.”
Ez a családállítás segített kliensemnek megérteni, hogy a magány, amit érzett, nem csak az ő sajátja volt. Egy olyan családi örökség, amelyet most már tudatosan feldolgozhat és átalakíthat. A fa, amit ültet, szimbolizálja az új életet, a kapcsolódást és az elfogadást. Remélhetőleg ez a gyakorlat segít neki mélyebb gyökereket ereszteni, és megtalálni a békét és a kapcsolódást saját életében.