Talán sokszor érezted már, hogy az élet igazságtalan veled.
Mintha újra és újra ugyanazokat az embereket, helyzeteket, harcokat vonzanád.
És amikor azt gondolod, végre megszabadultál egy régi sebtől, az visszatér – más köntösben, de ugyanazzal a fájdalmas érzéssel.
Ilyenkor felmerülhet benned a kérdés: vajon balszerencse, családi „átok” vagy egy véget nem érő történet az életed?
Az igazság azonban más.
Az élet nem büntet. Az élet tükröt tart.
Megmutatja, hol zártad be az ajtót.
Megmutatja, mit rejtettél el.
Megmutatja, mit nem engedtél el… és ami még mindig fogva tart.
És legtöbbször mindez kapcsolatban van az apával való kapcsolatoddal.
Lehet, hogy egy túl kemény szó maradt benned.
Lehet, hogy egy hosszú hallgatás.
Lehet, hogy az ő hiánya egy olyan pillanatban, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá.
Ez a seb, ha érintetlen marad, lassan lencsévé válik, amin keresztül az egész világot szemléled:
- nem bízol másokban
- úgy érzed, mindig bizonyítanod kell, hogy megérdemled a szeretetet
- félszívvel fogadsz el, de teljes szívvel adsz – egészen a kimerülésig
- a pénz nehezen jön, és ha megjön, gyorsan kicsúszik a kezedből
Az élet ezért újra és újra megnyitja ezt a fejezetet.
Nem azért, hogy bántson.
Hanem hogy lehetőséget adjon a gyógyulásra, az elengedésre.
Van egy pont, amikor kimondod: „Elég. Most már elég.”
Egy pont, amikor úgy döntesz, hogy nem a sebekből, hanem a belső erődből akarsz élni.
És ehhez a kulcs a megbocsátás – a valódi, mély megbocsátás, ami nem felment, hanem felszabadít.
Nem az apádért bocsátasz meg neki.
Magadért teszed.
A szabadságodért.
Azért a szeretetért, biztonságért és bőségért, ami akkor tud belépni az életedbe, ha már nem tartod zárva az ajtót előttük.
Képzeld el, milyen lenne reggel úgy felébredni, hogy a múlt már nem határoz meg.
Hogy kimondhatod: „Igen” az életre, félelem, bűntudat és láthatatlan falak nélkül.
Ez történik, amikor elengeded azt, ami eddig zárva tartotta a szívedet.
És az élet azonnal válaszol: nem többé fájdalmon keresztül tükröz vissza, hanem bőségen keresztül.
