Megint mesélek. Egy kliensem története, ezzel a mondattal jött hozzám.
Vágyom egy párkapcsolatra.
Miért vágysz rá?
Azért, hogy valaki szeressen, dicsérjen.
Ez a kijelentés azt mutatja, hogy csak kapni szeretne a kapcsolattól, ez a személy még nem nőtt fel. Ő még gyerekben van.
Belső gyermeke vágyik az elfogadásra, az elismerésre, a szeretetre.
Ez azt jelenti, hogy hiányban szenvedünk. Azért vágyunk annyira a társra, mert majd ha ő megérkezik, majd ezt a hiányt ő betölti.
Amíg csak kapni akarunk tőle, ez azt jelenti, hogy hiányaink vannak, így alkalmatlanok vagyunk egy felnőtt kapcsolatra, ahol működik az adok-kapok törvénye.
Az univerzumban rend van. Ott működnek a törvények és nem változnak.
Ha adok, akkor pont annyit kell kapni, hogy ne érezzem magam adósnak és a másik ne érezze magát károsultnak.
De ha még gyermeki énben vagyunk, akkor nem tudunk pozitívan adni, és ezt a másik fél megérzi.
Azért nem tudunk igazán adni ebben az állapotban, mert a gyermeki részünk fél, hogy neki nem marad. Mert így működik egy gyermek.
Ha társfüggő vagy megfelelési kényszeres vagy, akkor csak adsz és adsz, hogy nehogy elveszítsd a másikat.
A másik csak elfogad, mert az ő működéséből így gondolja:
Annyira “Király” vagyok, ha ennyit ad nekem, így jutalmaz ez a Nő.
Ő nem tudja, hogy te bizonyítani akarsz!
Telik az idő, te elfáradsz az egészben és feladod.
Mindezt azért, mert nem ismered az adok -kapok törvényét!
Tudod, hogy ki vagy te valójában?
Ki mellé keresel párt, és milyen pozícióba?
Azt mondod: Szép vagyok!
Kihez mihez képest?
Elvégeztem egy iskolát!
De a másik is végzett.
Az a helyzet, hogy csak egy másik ember szemén keresztül tudhatjuk meg kik is vagyunk valójában.
Ezek nem a hamis barátok!
Ez egy társ, aki akar maradni, aki lát téged és elfogad a hibáiddal, mert tudja, hogy neki is vannak hibái, és egymás mellett jobb emberré váltok mindketten.
Ha csak kapni akarunk, akkor nem teljesül a vágyunk, mert szaladni fogunk kapcsolatról kapcsolatra, hogy szeressenek végre már valahol.
Minél több ilyen elszaladásunk van, annál nehezebb megállapodni.
Rögzül a program: Nem vagyok elég jó, szerethető, ő is biztos elhagy.
Ezt mindaddig ismételjük, míg nem ismerjük fel, hogy gyermeki énből működünk felnőtt testben és változtatunk ezen.
Képessé tesszük magunkat, hogy megmutassuk magunkat a másik előtt a hibáinkkal együtt.
Azért, hogy megtudjuk, ki vagyok valójában és kihez is keresek társat.
Ha együtt vagyunk valakivel, lesz olyan, hogy az egyik egy kicsit elvész, de szeretet által vezérelve és megbeszélve újból egyenesbe kerülünk.
Női körön tanítom: mindig nézd meg a kapcsolati számlád egyenlegét!
Ha mínusz van tegyél bele. Ha a másiknak van mínusza, nézd meg, hogy nem a te működésed generálta-e, mert te csak adtál és adtál.
Jelezheted felé, hogy te mit érzel, és tedd tovább a dolgodat, ő is felzárkózik és tenni fog.
Ha nem, akkor megvizsgálod, hogy jó ember van-e melletted.
De ez egy másik történet.
Térjünk vissza oda, ahonnan indultam, mert el kalandoztam.
Szüleink szeretetének hiánya fordít minket a gyors szakításra és tovább állásra, majd a szakítás után a túl gyors újra kapcsolódásra egy másik potenciális társ jelölttel.
Mit tehetünk szülőként?
Mutassunk példát, forduljunk egymás felé a párunkkal. Ezt a gyermek látni fogja és majd valamikor utánozni fogja.
Mit tehetünk mi személy szerint?
Ismerjük fel, hogy gyermeki énből tüzelünk.
Szedjük össze ezt az én részt és nyugtassuk meg.
Ezután szedjük össze felnőtt józan eszünket és kérdezzük meg:
Kinek akartam társat?
Ki vagyok én?
Mit akarok valójában?
