Erre a kérdésre keresve, de saját elképzeléssel érkezett hozzám a kliensem. Minden egyes családtagot felsorolt, akiről ő úgy gondolta, vagy azt élte meg, hogy bántották. Sokatmondóak ezek az elbeszélések, csak figyelni kell és maguktól elkezdenek beszélni a történetek. Eljutottunk a családállítás időpontjához.
Transzgenerációs probléma mutatkoznak meg: kliens anyai nagymamája csak az unokát látja és belé kapaszkodik.
Ebben a történetben azért így mutatkozik meg, mivel a dédi, (nagyi anyukája), meghalt, mikor nagyi még nagyon fiatal volt. A nagyi ott maradt árván és kiközösítve. Ezek után úgy dönt, hogy jobb lesz neki, ha lefekszik az anyja mellé a sírba. Lelki szinten ott ragadt.
Testben az élet megtette a dolgát
Felnőtt, lánya született (kliensem anyja), de nem látja őt, (hisz azzal van elfoglalva hogy a saját anyja ne unatkozzon, ott ül mellette a sírban). Lánya is érzelemmentes közegben nő fel. Ezt ismeri, ezt adja tovább .
Nagyi nem foglalkozik a lányával(kliensünk anyja), inkább az unokát (kliensünket) rendezgeti. Ez már maga a transgenerációs probléma! Kliensem gyermeki énje azt gondolja, hogy hálából nagymama dolgait felvállalja, ezzel köszöni meg, hogy megszülte az anyát és így ő is megszülethetett.
Mondhatni, hogy nagyira vigyázott, hogy ne bolonduljon meg.
Az állítás alatt a kliensem sikeresen kilép ebből a szerepből
Az anya ezután kezdi látni a saját lányát, akit sose látott, mert már születésnél nagyi igényt tartott rá.
Az egész női klánon átmegy a folyamat: mindenki megtalálja saját gyermeki részét, össze kapcsolódnak.
Kliens kilép a sorstévesztésből. Meghajol a női klán előtt. Felismeri, hogy nagyi nem az anyja.
Rá tud nézni a saját anyjára. Nagyiról le tud válni, és elmondhatják, hogy ő az unoka. Aki már nem tud senkit helyettesíteni, és nem is szeretne. Engedélyt kér, hogy elmenjen a saját életébe.
Mit tanultunk?
Haragudhatunk anyánkra, mert nem lát és bunkónak tituláljuk. De egy ilyen leképzés alatt látjuk, hogy őt se látta senki, mert az ő anyja ott volt a fájdalmában amiatt, hogy az anyja meghalt. Semmi értelme hülyének tetetni magunkat, azért, hogy ne derüljön ki, hogy a családban inkább más a hülye. Olyan titok nincs, amire egyszer nem derül fény.
Nem tudunk senkit a hátunkon vinni, mert az nem vezet semmi jóra. Hiába próbálunk valakit megvédeni a megbolondulástól, nem fog menni.
Ha valami nem úgy működik az életünkben, hogy nekünk könnyű és zökkenőmentes legyen, akkor gondolkodjunk el.
Vajon ki vagy mi miatt tehetjük azt, amit teszünk, vagy érezhetjük azt, amit érzünk. Kiközösíteni akkor fog a környezetünk, ha mi vagyunk a fekete bárányok a családban, akik azért dolgoznak, hogy változások jöjjenek létre.
Ez a kiközösítés élménye mind addig ismétlődik, amíg nem találjuk meg az okot, hogy ki miatt vagy mi miatt van szükségünk rá és a családunk lelkiismerete mit mutat ezzel, mit kell gyógyítani a rendszerben.
