Akár elhiszed, akár nem, de egy rendszer tagjai vagyunk. Lelkünk ragaszkodik ahhoz, hogy oda tartozzunk. Azért teszi ezt, mert csak úgy létezhetünk, ha a mélyben tudunk kapcsolódni a családrendszerünkhöz. Ez ad erőt és tartást számunkra.
Vannak helyzetek, mikor annyi keserűség ért már gyermekként, hogy elkezdjük lenézni a szüleinket, és megpróbálunk feléjük kerekedni. Csak azt nem tudjuk, hogy ez egy csapda.
Mert ezzel a lépéssel visszafogjuk saját szárnyalásunkat.
Kliensem ezzel a témával érkezett:
Ki szeretnék lépni az anya szerepből a húgom mellől, végre csak saját magamért vállaljak felelősséget.
Már az első lépések után látható volt, hogy ő áll a középpontban, és ez mennyire megterhelő számára. Megfeszülő izomzat, földbe gyökerezett lábak, és egy nehéz hátizsák a hátán, ami a felvállalt anyaszerep volt.
Hiába mutatkozott megterhelőnek ez a feladat, mégis gyerekként úgy élte meg, hogy ő mennyire erős, tudatos és ügyes, mert mindent meg tud oldani, és mindezek mellett még kitűnő tanuló is! Büszke volt arra, hogy mennyire tud segíteni a testvérének, hogy az ne sérüljön.
Csak akkor azt nem tudta, hogy a testvérnek ezzel nem segít, hanem elvesz tőle. Mert nem ő az anyja!
Anyának se segített azzal, hogy mindent megpróbált a szülők helyett megoldani és elvégezni. Ezzel csak azt érte el, hogy kitolta az anyát a saját szerepéből és egy olyan pozíciót juttatott neki, ami a gyermek helye.
Tehát kliensünk az anyai nagymama helyére lépett a hierarchia lépcsőfokán. Ez azt eredményezte, hogy nem a saját életét élte, hanem ugrálgatott a nagymama és az anya színpadán. Mindezt nem tudta, amíg a családállítás meg nem mutatta számára, hogy mit tesz. Ő boldog és büszke volt magára, csak egy kis szépséghiba keletkezett.
Mit okozott így magának?
Ez a kötöttség megakadályozta abban, hogy párkapcsolatot hozzon létre. Nem igazán akart és tudott kötődni senkihez.
A gyermekvállalás is ellenséges terület lett, mivel tudattalanul azt élte meg, hogy neki van már gyermeke, hisz a testvére körüli feladatok az ő dolga volt.
Párkapcsolati rossz példa, amit látott a saját szüleinél még inkább megerősítette benne azt a tudatot, hogy nincs szükség párkapcsolatra, mert minek, csak nyűg, és kínlódás lenne.
Így választott egy olyan életet, ahol a munkájába teljesedhetett ki, és utána jött a magány. De még akkor is elhitette magával, hogy tud kapcsolódni másokhoz. Ott jelen volt ideig óráig, de látszott, hogy a kötelező kör után menekülőre fogta, gyorsan távozott, hogy ne kelljen senkivel kontaktálni. Rögtön felvette a jéghercegnő álarcot, és hűvös fuvallatként távozott.
Leképezés végére megértette, hogy mibe keveredett
Ki tudott lépni arról a helyről, ami nem az ő helye, és elfoglalta az őt megillető helyet: az első szülött gyermek helyét, végre fellélegezhet.
Ennek hatására meglátta az anyját és az is őt. Végre kérni tudott egy anyai ölelést, ott állhatott anya előtt, mint kislány és nem tudálékos felnőtt.
Most innen startolhat, kiderül mire lesz elég ez az energia, amit megtapasztalt, miben segítenek neki a látott képek, és a hallottak. Mennyire tudja a magáénak tenni és ezáltal átalakítani az életét.
Mit tanultunk?
Van saját helyünk a családrendszerben, találjuk meg azt.
Ne akarjunk senki helyén állni, és ne akarjunk senkit megmenteni.
Ez lehetetlen!
Csak magunktól vesszük el a lehetőséget a megmentő szerepvállalással.
Kívánok mindenkinek jó magára találást. Minél előbb lépjen ki a megmentő szerepből, érkezzen meg saját életének színpadára, hogy látható legyen. Mert ha más ember színpadán lép fel, akkor nem igazán látható, hiszen nem az övé az a színpad. Ott nem terem babér, csak illúzió fa.
