Igaz vagy hiú ábránd?

//Igaz vagy hiú ábránd?
Megosztás

Olykor több alka­lom­mal is olyan élet­sza­kas­zok esünk át, amikor lehet, hogy nincs mel­let­tünk társ.

 

Lehet, hogy azon “egysz­erű” ok miatt, mert még gyás­zoljuk egy nem­rég, olykor réges-rég lezárt kapc­so­latunkat. Lehet még mindig várunk valakire, aki hosszú ide­je meghalt, vagy éppen egy ilyen embert helyettesítünk.

 

Tudat­ta­lan­ul maradunk egy olyan pozí­cióban, melyről igazából fogal­munk sincs, hogy milyen szerepet töltünk be.

Olykor csak a kellemetlen és nehezen visel­hető, ismétlődő élethe­lyzetek azok, melyek által gyanú kel ben­nünk. (Vagy sok­szor még akkor sem.)

 

Ilyenkor szinte mindig valam­i­lyen kül­ső szemé­lyt keresünk és job­ban vagy kevés­bé job­ban, de bele is kapaszko­dunk a mi sajá­tos módunkon.

 

Ked­vel­ni fogjuk. Ő szá­munkra kellemes dol­go­kat ad, kapunk tőle. Így vagy úgy töltődünk általa.

Fontos lesz ez a hiánypótlás szá­munkra. Lehet csak kevés­bé feltűnően, de lehet eszméletlen mértékűen.

 

Saját töltődésünk érdekében talán észre sem vesszük, hogy meg­marad­jon ezen kedves “erő­for­rá­sunk” a környékünkön, saját hiánykés­zletünk töltésének érdekében, legtöbb­ször szín­lelt érzelmeket is mutatunk, használunk. A fő, hogy ez a töltődési von­al így vagy úgy, közvetleneb­bül vagy kevés­bé direk­ten, de kiszol­gál­ja a jó érzésün­ket, melyek ön-önmaguk­tól nem képe­sek virágozni.

Lehet, sőt, bizonyos, hogy nőként tudatosan nem is vesszük min­dezt észre a működésünk során.

Hiszen olyan sok min­den, olyan sok ben­ső dolog és olyan sok lel­ki- és értékren­di tényezőnk van nekünk, ame­lyek min­dezen működésün­ket szépíteni, alátá­masz­tani, és kiszol­gál­ni képes, hogy min­dez szá­munkra (és így ter­mészete­sen a környezetünk számára is) kellemes, kényelmes, megfelelő legyen.

 

Feltűnik‑e vajon nekünk min­debben a már feltöltődött álláspon­tunkban, hogy az adott fér­fiv­el, aki ebbe a szi­tuá­ció­ba belek­erül, min­den tökélete­sen rend­ben van‑e?

Sej­theti, hogy vala­mi lehet, hogy nem kerek?

 

Én nőként milyen ter­mészetes­nek és tény­leg kereknek látom ezt, és tel­jes­nek nyugtá­zom a kölc­sönösséget, az oda-vis­sza hatást?

Így érzem?

..vagy csak szeretném ezt hinni?

 

Ha így lehet, akkor miért is e feltételezés?

 

Pedig a fér­fi más. A működése is.

Ezt tudjuk!

Gyako­r­lat­ban, ha azt feltételezem, hogy egy szá­mom­ra kellemes, kényelmes és per­sze feltöltő szi­tuá­cióban, amiben kapok és bár­mi­lyen módon töltődök:

A nőiségem, az érzel­mi vilá­gom, a hiányzó megerősítések, a szex­u­al­itá­som, min­den, amitől még job­ban önmagam­nak érzem önmagam.

 

…akkor velem együtt egy ugyanezen szi­tuá­cióban egy tel­je­sen más működésű lénynek is biz­tosan ugyanolyan remeknek és tel­jes és min­den téren tökéletes egál­nak fog érezni?

 

Itt állj meg és gon­do­lj át egy hason­ló szituációt…

 

Ha most vala­mi elkezdett kényessé vagy kényel­metlen­né vál­ni már ezen ezen feltételezéstől is, az jó jel.

 

A fen­ti kérdésre a válasz egyértelmű.

 

Min­dad­dig fel sem merül ben­nem, hogy lehet‑e valam­i­fa­j­ta szó­ba jövő arány­ta­lan­ság, amíg én a szá­mom­ra szük­séges és max­i­mal­izált töltődést megkapom.

(Amíg vala­ki ezt az igényemet “kiszol­gál­ja”.)

 

Volt már kimon­dott vagy kimon­dat­lan fél­reértés köztem, mint nő és egy fér­fi közt?

Kisebb-nagy­obb csalódásérzés a másik fél­lel kapcsolatban?

 

Miért jöhet egyál­talán létre ilyen szi­tuá­ció, amikor ezt egy oly kellemes és töltő vis­zony­lat előzte meg?

 

Amikor lelkemet, érzésemet kelleme­sen töltő fázis­ban járt a szi­tuá­ció, akkor a másik fél­nek (egy hoz­zám képest tel­je­sen eltérő működésű embernek), neki is pont olyan jó és kielégítő vagy akár meg­nyug­tató lehetett mindez?

 

Ami szi­tuá­ció engem nőként tölt, vajon hogyan zaj­lik végbe a férfiban?

 

Olykor a kedves és odafi­gyelő szándékunk, a kimért­ségünk, átgon­do­lt­sá­gunk, “lila köd­ből való felébredésünk”, burkolt tudatossá­gunk bizonyos helyzetek­ben csak ezt a töltő funkciót védi önma­gunk számára.

Per­sze, hogy nem ért­ed, hogy miről beszélek… nő vagy. — Szeretet­tel és való­di odafi­gyelés­sel a szerző ”

 

Volt már olyan, hogy jól érezt­ed mag­ad valakiv­el, de ő mást (is), másh­ogy, eset­leg “töb­bet” ter­vezett, képzelt el (amit szóvá is tett)?

 

Csaló­dottsá­got és kellemetlen­séget, akár meg­fos­z­tottsá­got éreztél. Érzelmi­leg, önérték­i­leg, eset­leg szex­uálisan is.

 

Hát tény­leg min­den pasi ilyen?”

Csalód­tam a viselkedésében.”

Róla ezt végképp nem hit­tem, hogy ilyen!”

És stb..

Mely után kezdőd­nek az ilyen-olyan értékren­di indok­lá­said, hogy miért is nem volt megfelelő a másik viselkedése.

 

Tény­leg a másik kiis­mer­hetetlen­sége a gond? Az ennyire eltérő működés?

De akkor miért nekem kellemetlen mégis..?

(Nem mert annyi­ra tisz­ta szándékú, erkölc­sű és értékrendű paty­olat szüzek vagyunk.)

 

Azért mert ezál­tal elvesztet­tünk egy töltőál­lomá­soc­skát, aki minded­dig általunk behatárolt, nekünk megfelelő biz­ton­sá­gi távol­sá­got tart­va adta azt, ami ked­vünkre valóan töltötte lelkünk, érzésvilágunk.

 

Nő tudat alatt, sok­szor való­di tudatosság­gal, de min­denképp kihasznál­ja az olyan helyzeteket, ahol töltőd­het. Legyen ez akár érzel­mi vagy szex­uális töltés.

 

Ám ha nem kap kel­lő vis­sza­jelzést a fér­fi részéről, vagy pont hogy e kényelmes arány­ta­lan­ság lesz szóvá téve szin­tén a fér­fi részről, akár szó­val, érzés­sel vagy tet­tekkel, akkor általában (mindig) a másik viselkedése lesz a felülvizs­gálat tárgya.

Csak abban talál­hatunk hibát, amiben keresünk! — nemde?

 

Ilyenkor fel­háborod­va és okosan meg­mag­yaráz­za, hogy ez miért így van, a másik viselkedése ilyen-olyan és emelt főv­el kihátrál a helyzetből, ezál­tal önmagát tel­je­sen mentesítve és még tisztáb­bra mosva.

 

Miért ilyen min­den pasi?”

Csalód­tam a viselkedésében?”

Róla ezt végképp nem hit­tem, hogy ilyen!”

Azelőtt pedig olyan kedves volt…”

 

Észre sem vesz egy rend­kívül lényeges tényezőt!

Még­pedig, hogy min­dent ő vál­tott ki a fér­fiban és fér­fiból, csupán annak érdekében, hogy töltődését megkap­ja. S hogy ezt max­i­mal­izál­ja, haj­landó érzelmeket, szín­lelt érzelmeket is bevet­ni, hogy moz­gas­sa a férfit.

Saját hiánykés­zlete sarkall­ja (kénysz­eríti) nem tisztá­zott szi­tuá­ciók­ba, amibe egy nem kiis­mert ját­szótár­sat is bevon.

Így nem­c­sak úgy töltőd­het, ahogyan épp szük­séges számára, és ahogy a bevont ját­szótárs min­dezt képes adni…

Hanem:

Ha mele­gre vagy kényel­metlenre for­dul a szi­tuá­ció (mint tudjuk a másik viselkedésre (vagy már épp nem megfelelő viselkedése) miatt), úgy extra hozadékként a kihátráláskor azt is alka­lma lesz megerősíteni kizárólag önmagában, hogy ő aztán men­nyire jó értékrendű, tisz­ta szándékú és gondolkodású.

 

Vagyis:

Min­i­mum két­sz­ere­sen is kihasznál­ja a fér­fi min­den egyes reakcióját.

 

Azon­ban nehogy azt gon­do­ld, hogy ilyenkor komoly, meglett ere­jű, fér­fit választ min­dezt besz­erezni, bepó­tol­ni önmagában.

Nem. Nem nagy­vadra megy. Az ugya­nis tud­ja tudatosan vagy tudat alatt, hogy az nem veze­thető, nem használ­ható. És végképp nem húzható rá a vizes lepedő.

 

A lényeg a szemé­lyes hiánypótlás és töltődés, min­denek felett.

Nem kock­áz­tat.

Pon­tosan tud­ja, hogy oly­at kell kipécézni, ame­lyik még nincs tisztá­ba a saját ere­jév­el és nem ismeri még birtoklását.

 

Így a nő biz­ton­sá­gos pályán fociz­gat és több oldal­ról bizony­gat­va,  ját­sz­va a kirá­lynőt, csupán önma­ga meggyőzésére.

 

Ezzel a viselkedés­sel sajnos azon­ban cseléd­nek is kevés lenne, ha egy olyan fér­fi mel­lett próbál­na szerenc­sét, aki tisztában van a saját ere­jév­el és ténylege­sen meg­tud­ja húzni birtokhatárait.

 

Nem mindig cél­ravezető, még a nagy­on kellemetlen­né fajult szi­tuá­ciók­ban sem, a fér­fi­ra mutatni…

 

Min­den fér­fi csupán azt reagál­ja le, amit mi nőként mutatunk vagy pendítünk meg benne.

 

 

A hamis kirá­lynő, 2020.

 


Megosztás

By |2020-11-11T16:45:36+01:00november 11th, 2020|Categories: Uncategorized|0 Comments