Kedvesség, mosoly és szeretet. Ezt látod, ha csak a hangot figyeled.
Valami nincs rendjén, olyan életidegen. Vedd le a hangot, és figyeld, mint egy némafilmet.
Kezd kirajzolódni: nehéz az élet, nehéz minden mozdulat, nem vagyok itt, máshol járok. Erőt kell kifejtenem, hogy itt lehessek, ezért felpakoltam majd 30 kg súly felesleget.
Ezáltal érzem, hogy létezem, ezáltal tudom a földön tartani magam.
Ha elég hangosan beszélek, és nevetek akkor felfigyelnek rám, és akkor azt gondolom, hogy élek.
Ha nem ezt tenném, senki nem venne észre, mert annyira gyenge vagyok, hogy ”csak hálni jár belém a lélek.”
Hol vagyok valójában?
Eltévedtem.
Döntéseim börtönébe zártam magam.
Én hoztam meg ezt a döntést, és büntetem magam a tettemért. Azért, mert meghoztam egy döntést. Ez a döntés egy magzat abortálása volt.
Visszacsináltam volna, csak sajnos nem tudtam már, mert elindult a folyamat.
Nem bírom elviselni, ezért hasítás által ott tartom magam a narkózis előtti pillanatban, amikor még élt a gyermekem. Hosszú ideig így vegetáltam, érezve a nyomasztó érzést.
Egy év után kértem a férjem. hogy mégis vállaljunk még egy gyermeket, mert én meghalok a bánatomban. Meg is történt, de csak jött és azzal a lendülettel távozott is, nem maradt velünk.
Következett még egy év gyász korszak.
Ennek letelte után megfogant egy újabb jövevény.
Reménykedtem, hogy általa rendbe jön minden és én a régi leszek.
Nem sikerült. Csak a nehézség súlyát éreztem, és minduntalan azt kérdeztem magamtól: mit keresel itt?
Megszületett gyermekem nem láttam. Robot üzemmódban tengődtem mellette és a család mellett.
Tudjátok, olyan süt, mos, takarít. Hol vagyok? Már este van.
Megint sír. Mit tegyek? Mit keresek itt? Nagyon nehéz ez.
Eltelt tíz év és közben ez a gyermek is növekedett és kiskamasz korhoz érve háborút indított ellenem.
Mindaddig tette, míg el nem indultam megkeresni ennek az okát.
Miért támad engem?
Miért veszekszik velem?
Miért annyira kibírhatatlan?
Miértek, miértek után, mindaddig, míg nem jutottam el családállításra.
Ott képet kaptam arról, hogy hol is vagyok valójában.
Miért viselkedik úgy a gyermekem velem ahogy.
Mert valójában én nem voltam jelen.
Ő csak azt szerette volna, ha ott vagyok és látom őt a lelkemmel.
Megtörtént a csoda. Látva azt az énem fájdalmát és nehézségét, aki bevállalta az abortuszt és végre hozzá érhettem, beszélgethettem vele és ezáltal haza is hozhattam magammal.
Ezt a pillanatot éltem meg csodának, mert azt éreztem ott, hogy élet szállt belém és újból élek.
Kitisztult a látásom és megláttam a gyermekem, akivel eddig csak veszekedéseken keresztül tudtam kapcsolódni.
Jó volt átölelni és érezni őt.
Örültem, hogy végre megláttam és annak a megnyugvásnak, amit nagyon régóta nem éreztem,
Végre olyan érzésem volt, mintha megint élnék. Minden értelmet nyert.
Újból lett arcom és létezem.
A nagy pofámból meg vissza vehetek.
Lehetek nő, aki gyengéd és odaadó, aki kimutatja lelke rezdülését és már nem kell színházat játszania.
Lehet önmaga.
Köszönöm gyermekem viselkedésének. hogy elindultam és megtaláltam önmagam.
Újra van értelme az életemnek.
Létezem és élek.
