Királynő leszek/lennék

//Királynő leszek/lennék
Megosztás

Min­den nőnek és min­den lány­nak az az álma, hogy ő egysz­er kirá­lyné lesz.

Ezt nagyjából 4 éves korában, még el is hiszi, amikor meg­próbál­ja a saját éde­sapját elc­sábí­tani.

Van­nak olyan csalá­dok, ahol ebben sik­er­rel jár a kislány és ezál­tal megél­heti ezt az álmát.

Elc­sábí­tot­ta az apját, és voltak pil­lana­tok, amikor herceg­nének érezhette magát.

Ez azért nagy­on lényeges, mert aki ezt megélte, az az élete későb­bi per­ió­dusában, már tény­leg tud kirá­lyné lenni. Ha azon­ban ez a sza­kasz bár­mi­lyen oknál fog­va is kimaradt, akkor nagy­on nehézke­sen vagy egyál­talán nem fog bekövetkezni, hogy ő egy kapc­so­lat­ban igazi kirá­lyné legyen.

Alkirá­lynő ter­mészete­sen így is lehet majd.

Csak épp a saját illúz­iójá­nak a foglya lesz, felál­doz­za önmagát és meg­mag­yaráz­za, hogy ő már­pedig ige­nis kirá­lyné az életében és a kapc­so­latában. Hang­oz­tat­ja, témává, sőt más ügyévé is teszi, szim­plán csak véletlen fel-feljön, mint egy beszél­getés tár­gya, mert hát valljuk meg ez egy érdekes, sőt min­denkit érin­tő dolog, egy kivéte­les érdek­lődési kör.

Ez Min­denkit érint… (az mégisc­sak job­ban hangzik)… az ezál­tali meglátása végett lesz kivéte­les az álláspon­t­ja, vagy csak pont emi­att a csürhe­sor­ból kevés­bé tud kitűn­ni a saját fáj­dal­mas érin­tettsége, vis­zont így szin­tén biz­ton­ság­ból tud tovább szem­lélőd­ni (vagy pörög­ni).

Azon­ban minél több­ször utal ennek a hang­oz­tatására a viselkedése, annál figyelem­felkeltőbb a helyzet. Legtöbb­ször ugya­nis mások jelen­létében teszi min­dezen igyekvé­seit, hogy ügyelve arra, hogy legyen is vala­ki, aki ezt talán majd el is hiszi, (vagy legalább azt tükrözi vis­sza neki) ha már a lelke mélyén ő maga sem hisz ebből az egészből sem­mit el.

Mintha 3. személy­ben, mégis önmagáról egy poz­itív­abb szög­ből beszélve, vis­zont csupán egy soha nem tel­jesül­hető álomképbe próbál­ja önmagát bel­e­győzköd­ni min­dezzel.

Annak érdekében, hogy még hite­le­sebb legyen önmagá­nak, úgy kül­ső ellen- vagy negatív pél­daként fel­ho­zott szi­tuá­ciókkal kör­ber­ak­va a saját helyzetét szépíti és szemethun­yt reményte­len­séggel tere­li el a figyelmét saját magáról. Ez által igyek­szik ugya­nis megerősíteni, azt, ami soha, de soha nem is volt.

Csupán egy dol­got fele­jt el meg­fi­gyel­ni, hogy tény­leg valós-e ez a stá­tusz?!

Ha már valamiv­el fizetni kell ezért az egészért, akkor ott vala­mi mindig sán­tít és hamis a mutatvány.

Rend­kívül kevés család­ban adatik meg, hogy a szülő jelen van a saját életében, ráadá­sul a saját szülői pozí­ciójában.

Az esetek több­ségében, ő is csak kín­lódik, mert nincs a saját helyén, és sérülé­sei rán­gatják. Ennek ter­mészetes következményeként, gyer­mekének is csak anny­it képes adni, mint amen­nyi neki van. Nem tud töb­bet!

Hol kezdődik a Kirá­lynősség?

Az éde­sanyánál.

Igen, lehet, hogy most felc­sil­lan a szemed és meg­nyu­god­va azt mon­dod:

Óóó pom­pás, kön­nyű dol­gom van, hiszen mi mic­so­da „Jóbará­tok” vagyunk anyu­val!”,

Na csaku­gyan kirá­lynő vagyok. Mond­tam én!”

Vagy netán a féloldalasan össz­erán­colt hom­lokod mögött az a gon­do­lat suhant át, hogy:

Mi szinte nem beszél­getünk egymás­sal!”, „De én úgyis meg­mu­tatom, hogy jobb leszek mint ő! Majd én min­dent job­ban csinálok.”

Vagy: „A mi csalá­dunkban nem is divat a beszél­getés, se az ölelkezés, mert a mi laza és mod­ern csalá­di mintaképünkbe nem is illenek bele a nyálas és érzel­gős szavak használa­ta, mint például a Szeretlek.”, „Mi úgy is tudjuk, hogy így van…”

 Azon­ban sen­ki nem gon­do­la­tolvasó!

Min­den eset arra mutat rá, hogy neked nincs saját helyed ebben a rend­szer­ben.

Te csak egy eszköz, egy kel­lékes vagy.

Egy eszköz, egy tár­gy, egy kel­lékes lehet kirá­lyné?

Lehet alárendelt,vagy legfel­jebb kacat.

Ez ter­mészetes, hisz nincs eszköze, hogy kell annak lenni.

Ilyenkor érdemes vis­sza­men­ni a kezde­tekhez és feltérképezni szer­szá­mosládánkat, a rend­sz­erün­ket.

Amen­ny­iben ez meg­van, átlátjuk helyzetün­ket, értjük a már nem a hát­tér­ből, ben­nün­ket rán­gató félelmein­ket, hiányainkat, úgy azután képe­sek vagyunk elin­dul­ni az álmaink meg­valósítása felé.

Azon álmaink, amit megígértünk annak a 4 éves kislány­nak, hogy: „Igen, én Kirá­lyné leszek!”

Néz­zük vis­zont most anyát.

Neki is voltak, van­nak, még lesznek is sérülé­sei, ame­lyek moz­gatják őt és bizonyos viselkedési, kom­mu­niká­ciós for­ma használatára kénysz­erítik.

Örökké csak cáfo­la­tot, eset­leg lekezelést kap­tál a reak­ciód miatt?

Nagy esél­lyel kialakult ezek hatására egy alapvetően biza­lomhiányos éned, aki nem képes meg­bízni a másik­ban, hiszen attól fél, hogy a másik mindig csak ledoron­gol, hogy elárul.

Elsőként az alap­ként ki kell építeni a bizal­mat és csak ezután továb­blép­ni.

Leginkább a csec­semőko­rsza­k­ban érdemes ilyenkor keres­gél­ni a megoldást erre a helyze­tre.

Ha az nem szol­gál gyök­eres megoldás­sal, akkor lehet­séges, hogy már magza­ti kor­ban sérült a biza­lom, tehát min­denképp szük­séges lesz egy születésál­lítást.

Örökké csak kri­tizál­tak?

Ez eset­ben lehet, hogy nem hiszed el mag­a­dról, hogy tehet­séges vagy és büszke is lehet­sz a tehet­sége­dre. Nagy mérték­ben rom­boló­dott az önbizal­mad.

Pedig büszke is lehet­nél mag­a­dra…

De mégis ezzel ellen­tét­ben te leértékeled mag­ad.

Örökké azt éreztet­ték veled, hogy nem érdem­led meg a szeretetet!

Te csak akkor vagy szere­thető, ha ezt vagy azt megteszed.

Ha jó jegyet hozol haza.

..vagy ha csönd­ben hall­gat­sz a sarokban és nem zavarsz senkit, legfőképp a fel­nőt­teket nem.

Meg­tan­ul­tad, hogy akkor vagy szere­thető, ha folyam­atosan csak adsz és tel­jesítesz.

Így nem is cso­da, hogy csak adni tudsz, kap­ni nemi­gen.

De ha már ez a ter­mészetes működés, akkor bizony össze is szed­ed min­da­zon embereket, akik ezt jól kihasználják.

Per­sze te érthetetlenül áll­sz ezelőtt akár jó sokad­jára is, hogy:

Hát én pedig csak jó voltam.. és mégis milyen csúnyán átvertek (megint)!”

Örökké azt hal­lot­tad, hogy „Még csak ezt kell megtenned.., már csak azt kell megtenned..”

Nem tan­ultál meg „Nem!”-et mon­dani.

Azt gon­do­ltad, ha min­dent megteszel, akkor észrevesznek, végre tán megdic­sérnek, sőt lehet, hogy még szeretnek is majd..?!

Ez a majd per­sze sosem következett be.

Nehezen barátkoztál más lányokkal, mert kevesebb­nek érezt­ed mag­ad.

Féltél a kudarc­tól az elu­tasítástól és attól, hogy nem leszel elég jó, nem lesz elég a tel­jesít­ményed, vagy kiközösítenek.

Örökké azt hal­lot­tad, hogy: Milyen vagy, hogy nézel ki, pont te?

Ezután nem is cso­da, hogy egy torz képet lát­sz a tükör­ben és csúnyá­nak érzed mag­ad.

A szé­gyen kín­jait éled át még mindig.

Szorongás és bizony­ta­lan­ság vesz ural­ma alá. Min­den gesz­tus­ra és min­den észrevétel­nek kih­e­gyezett figyel­met szen­tel­sz, mert azok csak és kizárólag neked szól­hat­nak.

Majd­nem mindig gúny tár­gya voltál?

Tény­leg csupán az jutha­tott osztá­lyrészül, hogy te csak sik­erte­len lehet­sz, akin mások gúny­olód­hat­nak.

Az igazi és bárhon­nan is érkező elis­merés nagy­on messze esett tőled.

Így meg is tan­ul­tad saját mag­ad hibáz­tat­ni min­denért és ezzel együtt a másikat mindig felemel­ni, annak reményében, hogy majd hátha elis­mernek.., vagy netán még szent­té is avat­nak a viselkedésed és kivéte­les önfelál­dozási képességed végett.

Tudod mit?

Ezen viselkedési mintákkal felvértezve, nem igazán lehet vala­ki Kirá­lyné.

Eset­leg aláren­delt, cseléd, vagy nagyszájú meg­mondó (ez utol­só ritkáb­ban for­dul elő).

Inkább az alázatos szol­gá­ja, ami nagy­on is fek­szik neked.

Ugyanú­gy marad­sz a mega­lázó, a bán­tal­mazó, a téged csak kihasználó kapc­so­lat­ban.

Miért?

Mert csak ezt ismered és egyedül ezt tudod kezel­ni.

A szeretet és a szerelem csak egy tran­za­k­ció lehet szá­mod­ra, amit csak akkor érdemel­sz meg, ha teszel érte.

Csupán csak annak okán, mert létezel, úgy nem jár neked.

Amen­ny­iben a fen­ti tudat­ta­lan pro­gramok­ból csak egyetlen is igaz rád, akkor valóban nem kön­nyű a helyzeted.

Akkor bizony nehéz és göröngyös út vezet a trónig.

Érdemes szem­benézni ezekkel a paranc­sokkal és a ter­mészetes meglétük­ből adódó félelmekkel és ezután meg­gyó­gyí­tani a benned élő kislányt.

Bár­mi­ly érdeke­sen is hangzik elsőre, de érdemes lenne saját mag­ad által örökbe fogad­ni önma­ga­dat és megad­ni neki min­dazt, amit gyer­mekként nem kapott meg.

Eztán talán biz­ton­sá­gra lel majd benned.

Ha ő ugya­nis biz­ton­ság­ban van, akkor te, a fel­nőtt részed, már kön­nyebben meg­tan­ul­ja a helyes és felesleges fes­zült­ségek­től mentes kom­mu­niká­ciót egy kapc­so­lat­ban.

Amikor aztán ez nagy­on jól megy, na akkor már jog­gal várha­tod, hogy megérkezik az élet­edbe a Kirá­ly és Te akkor lehet­sz Kirá­lyné.

Ha tet­szett a cikk, oszd meg bará­taid­dal, hátha ezzel is segítesz valakinek, hogy felis­mer­je a saját mintáit, és iratkozz fel hír­levelünkre.


Megosztás

By |2020-09-22T16:54:53+00:00szeptember 2nd, 2020|Categories: Uncategorized|0 Comments