Minden elmesélt történet után ez hangzott el egymás felé a Belső gyermek tréningen.
A gyermeki – érzelmi vagy akár testi- kínok hatására most, a jelenben, kapcsolatainkban mondunk oda nem illő dolgokat. Ellökjük magunktól azt, akire szükségünk van, és bizalmatlanná teszünk másokat felénk, pedig pont az ellenkezőjét akarjuk elérni. Nyílik a szánk, de mást mondunk, mint amit akartunk, és vallunk végül kudarcot fontos helyzetekben.
Ilyenkor és olyan érzéseket viselünk el, melyeknek a jelenhez semmi közük. Egy-egy stresszes, számunkra nehéz helyzetben sérült gyermeki énünkbe esünk vissza. Ezáltal a reakciónk is azé a sérült gyermeké lesz.
Velem korábban sokszor történt ez.
Minden erőmmel megpróbáltam ellökni magamtól azt, akit a legjobban szerettem volna, hogy maradjon. Nem tudatosan, de teszteltem. Gyermeki énem újra meg újra ellökte szavakkal, akár ténylegesen a kezével, és közben mélyen legbelül pontosan azt várta, mint egy kisgyerek: hogy jöjjön vissza százszor is, hogy biztosítson afelől, hogy érdemes vagyok arra, hogy maradjon, akkor is, ha rossz vagyok. Persze végül mindenki el is ment, és én fetrenghettem abban a biztos tudatban, hogy IGAZAM VAN!
Milyen, amikor a gyermeki én veszi át az irányítást?
Robban, és legtöbbször az kapja, aki szeretni próbál.
Valóságnak érzem a belső meggyőződéseimet, a szavak meggondolatlanul hagyják el a számat, bántom a másikat, mindegy mivel, csak fájjon neki. Eltolom a legvégső pontig, ahonnan már nincs visszaút, és mindig konstatálom, hogy ezt milyen hamar sikerült elérni. Mindezt úgy, hogy közben a szívemben mást akarok mondani: könyörögnék, hogy ne menjen el. Kérném, hogy lásson a szavaim mögé, és varázsolja súlytalanná amit kimondtam.
A reakcióm automatikus. Egy (esetemben) 5 éves gyerek hiedelmein alapuló tehetetlen düh.
Mit kezdhet ezzel valaki, aki nem tudja, hogy hozzánk speciális útmutató szükséges? Jól gondolod: semmit. Ezzel egyedül te tudsz kezdeni valamit.
A tréningen tanultunk valami nagyon fontosat: a gyermekkori szenvedések felismerésének alapvető okait, és ezek feloldását.
A Berne-féle parancsok
Ezek a parancsok tulajdonképpen tiltások, és alapvetően tizenkettőt különböztetünk meg.
A tiltások, mint „Ne légy önmagad!” vagy „Ne létezz!” részletezve le vannak írva a munkafüzetünkben, és közösen megtaláljuk, hogy melyik igaz ránk. Természetesen lehet több is igaz valakire, sőt! Minél több igaz rád, annál jobb, hogy eljöttél, nyugi 🙂
A felismerés után a csoport tagjai közösen segítenek ezeket a parancsokat felülírni úgy, hogy ezek ellenkezőjét erősítik egymásban. És a munka itt kezdődik. Kívülről talán annyinak tűnik az egész, hogy egy széken ülünk, és beszélünk egymáshoz. De itt szembesülünk mindennel, ami eddig elnyomva, mélyen belül irányította az életünket. Itt találkozunk össze azzal az énünkkel, aki fél, aki gyenge. Itt újra átfut rajtunk pontosan ugyanaz az érzés, amit gyerekkorunkban átéltünk: félelem, bizonytalanság, féltékenység, mellőzöttség, szeretetlenség.
Sírunk, és összeomlásunkat látva a többiek is sírnak. Innen tudhatod, hogy tényleg ott vannak a pillanatban veled, és átérzik, amit te. És a csoda itt kezdődik, és tart miután hazamentél, sőt! Még tovább.
Mit nyerhetsz, ha részt veszel egy ilyen tréningen?
– A félelmeid már nem rángatnak többé!
– Minden nap figyelni fogsz magadra
– Tudod, és elhiszed magadról, hogy értékes ember vagy, értéked tudsz adni másoknak. Ezután pedig mélyebben tudsz figyelni másokra, és szeretni másokat.
Mit nyertem én személy szerint?
Szeretem magam, igen, kimondhatom! Pontosan olyannak, amilyen vagyok, mert már nem vagyok egyedül, és nem vagyok hibás sem. Kíváncsi lettem a világra, tudok örülni!
Könnyed vagyok. Végre. És újra csillog a szemem.
