A tréningen kilencen vettünk részt, így lettünk egy csoport. Az alapvető különbözőségeink ellenére (kor, munkakör, családi háttér) hamar kiderült, hogy mégis nagyon hasonlóak vagyunk: mindannyian korán sérültünk, mindannyian találkoztunk már ugyanazokkal a mélyről jövő érzésekkel, mint:
– Nem vagyok fontos
– Nem kellek
– Engem nem lehet szeretni
– Nem vagyok jó semmire
– Szégyellem magam
A csoport: titoktartás. Összefogás, együttérzés. Feltárjuk egymás előtt a legmélyebb problémáinkat, és segítünk egymásnak a megoldásában. Nincs rossz kérdés, nincs rossz példa. Fontos amit mondasz, fontos, amit érzel. Fontos számodra, hogy megismerd a többiek történetét, mert az általuk elmesélt történetekben magadra is ismersz közben. Együtt segítünk egymásnak, és magunknak is.
Percről percre változott a képem a többiekről, egyre közelebb éreztem magamhoz őket. Szerettem volna segíteni nekik. A legjobb, hogy tudtam is!
Megtanultam, hogy gyermeki énem ugyanolyan, mint bárki más: játékos, kíváncsi, tiszta, alapvetően benne van az önzetlen szeretet. A tréningen megtanultunk kapcsolatba lépni vele, és ezáltal gyógyultunk együtt.
Beszélgetés, feladatok, és Babi irányítása által kiderült, hogy kinek, melyik korszakából származnak a sérülései. A személyes példákon keresztül egyre nyíltunk meg egymás előtt.
Az életem ezen részleteit kevés ember ismeri, sosem mertem elmondani senkinek. Szégyelltem magam miatta. Úgy éreztem az én hibám, hogy elhagytak, hogy nem jól gondoskodtak rólam. Itt átéreztem, hogy nem az én hibám. A második nap végére pedig éreztem azt is, hogy nem is a szüleimé. De erről majd később.
Itt minden az érzésekről szól. Amikor a tanulás szót használom, nem arra gondolok, hogy bemagoljuk a kifejezéseket vagy sokat beszélünk valamiről, és aztán majd igazzá válik. Itt kell lenni, hogy személyesen megtapasztjuk a felszabadulás, önzetlenség, tényleg gyermeki tiszta érzését!
Mitől is féltem az elején?
– Miért érdekelne idegeneket az én nyomorult történetem?
– Azért, mert azt az érzést erősítem vele a másikban, hogy tud segíteni nekem. Ezáltal magának is.
– A bennem zajló legtöbb dologról a közvetlen környezetem (kollégáim, barátaim) sem tud, tök ciki lesz elmondani idegeneknek.
– A történetem nem ciki. A történetem igenis lehet inspiráció valakinek. Akár még nekem is 🙂
– Mi lesz, ha nem tudok majd sírni?
– Tudsz, nyugi. Első perctől 🙂
– Mi van, ha unják a sztorimat, és azt gondolják majd: most tényleg ezen szenved 30 éve?
– Egyáltalán nem unják! Sőt, rávilágítanak arra is, hogy erős embernek látnak.
– Mi van, ha én unom az övéket, és nem tudok majd azonosulni velük?
– Az ittlévők mind erős emberek, akik szembe mernek nézni a legmélyebb fájdalmukkal. Nem félnek kiadni magukat. Hálás vagyok, hogy hallhattam, ami velük történt.
– Babi elenged majd, ha haza akarok rohanni? 🙂
– Dehogy enged! És ezért mindig hálás leszek neki 🙂
Gyere, és vedd fel a kapcsolatot a belső gyermekeddel te is! Adja magadnak 4 napot az életedből, és figyeld, ami utána történik. Biztosíthatlak, hogy ezután már semmit sem gondolsz ugyanúgy.
Belső gyermeki éned ott él benned, és szüksége van rád. Tudod szeretni őt, és meg tudod adni neki azt, amit soha nem kapott meg senkitől! Lehetsz Te az az ember, akire mindig is szükséged volt.
