Boldogságot, nyugodt életet keresel?

A hozzám forduló emberek többségénél azt tapasztalom, hogy majdnem mindenki a boldogságért küzd, vagy a szeretetért harcol. Egyszerűen csak oda kéne figyelni magunkra, egy kicsit figyelni magunkat, működésünket, hozzáállásunkat az élethez, a környezethez, embertársainkhoz. Jó lenne ha egy kicsit elcsendesednénk, és ezáltal befelé figyelnénk.

Harcolunk, magunkkal a párunkkal, a szüleinkkel, a világgal. Ilyenkor a spirálból kifele haladva létezünk. Ha megnyugszunk, akkor újból a középpont fel

é haladunk, azaz befelé. Itt biztonság van. Mikor elveszítettük a biztonságérzetet, akkor újból következik a kifelé ható centrifugális hatás.

Mikor jutunk előrébb? Ha megválaszoljuk magunknak a következő kérdéseket, amivel önismeretünket mélyítjük.

Mi fáj annyira?

Mi dühít ennyire nagyon?

Mikor találkoztam ezzel, és hol?

Ki iránt érzek gyűlöletet?

Ezekkel a kérdésekkel, ha jól ásunk, elérjük a mély tudattalan tartalmakat. Amíg nem érünk a mélybe, addig hibáztatjuk a társunkat. Elhagyjuk őt! Vagy a világ veszedelmes, a főnök a hülye, munkatárs a barom, gyermek a marha! Ismerős? Érdemes elgondolkodni milyen mintát hozunk szüleinktől. Mit ismétlünk

folyamatosan.

Ezeket felismerve, és elfogadva a bennünk élő sérült gyereki részünket, talán eljutunk abba a felnőtt állapotba, hogy már nem hibáztatunk senkit. Itt már tudjuk, hogy mindenki annyit adott amennyije volt, se többet se kevesebbet. Így elfogadjuk a bennünk élő apát férfiként és a bennünk élő anyát nőként. Csak így tudunk tovább haladni és tisztelni saját magunkat és társunkat is, vagy netán a főnökünket, otthonunkat, gyermekünket, embertársainkat.

Ha haragszunk anyánkra nőként, akkor nem tudjuk megélni a bennünk élő nőt/anyát. Maradunk hercegnők, akik küzdenek apa kegyeiért. Férfiként haragszunk anyára, nem tudjuk elfogadni társunkat, folyamatosan ellenségnek tekintjük, és hadakozunk vele, kényszerképzetek által vezérelve elhisszük, hogy anyánkkal zsörtölődünk. Ha apánkat nem tudjuk elfogadni, akkor nem tudunk felnőttként jelen lenni a kapcsolatban, csak kamaszként!

Figyeld meg, rád hogy hatnak szüleid!
A következő gyakorlatot előbb olvasd végig, azután térj vissza a gyakorlatra.

Csukd be a szemed, lélegezz mélyeket, engedd meg magadnak az ellazulást. Csak a lélegzeted figyeld, a be és a kilégzést. Megnyugszol, teljesen nyugodt vagy. Lélegzeted által, eljutsz lelked azon tájára, ahol az emlékek és álmok vannak. Most engedd meg hogy megjelenjen az a szülőd, akivel össze vagy gabalyodva. Ha mindkettő megjelenik, válaszd ki az egyiket. Figyeld meg, hogy néz rád; Milyen érzéseket vált ki belőled; Milyen az illata? Rá tudsz nézni, közelebb tudsz menni hozzá? Meg tudod szólítani? Hozzá tudsz bújni?

Ha nemleges választ kaptál a fönti kérdésekre, akár gondolatilag vagy képileg formálódott meg, akkor tudnod kell, hogy van mit tenned az illető szülőddel kapcsolatban. És most mély levegővel lépj ki ebből a helyzetből, és légy ott, ahol elkezdted ezt a megfigyelést. Érezd, a helyet ahol ülsz, légy újra az itt és mostban. Ne feledd, ez csak egy megfigyelés volt! Ezzel még nem oldottál meg semmit, csak képet alkottál arról, milyen is a kapcsolatod az egyik, vagy másik szülőddel.

Akkor kerülhetünk, és tartózkodhatunk a saját életünk középpontjában, ha mindkét szülőnk helyén van a lelkünkben. Mit jelent, hogy a helyén van: szívesen gondolok rá, látogatom meg, nincsenek rossz érzéseim vele szemben, nincs lelkiismeret furdalásom, hogy nem tettem meg ezt vagy azt.

Csak ezután kapcsolódhatunk egy párkapcsolatban, addig játszmázunk és társunkat bele-bele képzeljük valamelyik szülő szerepébe. Ő kapja a fejmosást, a dühöt, rajta vezetjük le, pedig nem neki szól az egész, csak ő van kéznél. Dönthetünk úgy, hogy ott hagyjuk, felmondunk, kitagadjuk, vagy külföldre megyünk! Csak egyet felejtünk el: saját magunkat visszük tovább, a következő kapcsolatba, munkahelyre, földrészre. Itt még halmozottabban jönnek elő a sérüléseink mivel nem oldottuk meg az előző helyzetben.

Mikor mindezek megszűnnek, vagy egyre kevesebbszer fordulnak elő, csak akkor mondhatjuk azt, hogy felnőttek vagyunk. Addig csak két lábon járó felnőtt gyerekek! Ezek után, ha azt érzed, hogy Te ennek a végére jársz, és rendezed magadban ezeket a dolgokat, megteheted. Szeretettel várlak, kísérlek egy darabig az utadon.

Köszönöm, hogy velem gondolkodtál. Kérlek, ha van, észrevételed oszd meg velem!

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel
fb-share-icon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük