Levelek a belső gyermek tréningről — 3. rész: Innen szép nyerni!

Megosztás

Min­den elmesélt történet után ez hang­zott el egymás felé a Bel­ső gyer­mek trénin­gen.

A gyer­me­ki — érzel­mi vagy akár testi- kínok hatására most, a jelen­ben, kapc­so­latainkban mon­dunk oda nem illő dol­go­kat. Ellökjük magunk­tól azt, akire szük­ségünk van, és bizal­mat­lanná teszünk másokat felénk, pedig pont az ellenkezőjét akar­juk elérni. Nyí­lik a szánk, de mást mon­dunk, mint amit akar­tunk, és val­lunk végül kudar­cot fontos helyzetek­ben.

Ilyenkor és olyan érzéseket viselünk el, melyeknek a jelen­hez sem­mi közük. Egy-egy stresszes, szá­munkra nehéz helyzetben sérült gyer­me­ki énünkbe esünk vis­sza. Ezál­tal a reak­ciónk is azé a sérült gyer­meké lesz.

Velem koráb­ban sok­szor történt ez.

Min­den erőm­mel meg­próbál­tam ellökni mag­a­mtól azt, akit a legjob­ban szerettem vol­na, hogy marad­jon. Nem tudatosan, de tesztel­tem. Gyer­me­ki énem újra meg újra ellök­te szavakkal, akár ténylege­sen a kezév­el, és közben mélyen leg­belül pon­tosan azt vár­ta, mint egy kisgy­erek: hogy jöjjön vis­sza százs­zor is, hogy biz­tosít­son afelől, hogy érdemes vagyok arra, hogy marad­jon, akkor is, ha rossz vagyok. Per­sze végül min­den­ki el is ment, és én fetrenghet­tem abban a biz­tos tudat­ban, hogy IGAZAM VAN!

Milyen, amikor a gyer­me­ki én veszi át az irányítást?

Rob­ban, és legtöbb­ször az kap­ja, aki szeretni próbál.

Valóság­nak érzem a bel­ső meg­győződé­seimet, a szavak meg­gon­do­lat­lanul hagyják el a szá­mat, bán­tom a másikat, min­d­e­gy miv­el, csak fájjon neki. Eltolom a legvégső pon­tig, ahon­nan már nincs vis­sza­út, és mindig kon­statálom, hogy ezt milyen hamar sik­erült elérni. Min­dezt úgy, hogy közben a szívem­ben mást akarok mon­dani: könyörögnék, hogy ne men­jen el. Kérném, hogy lás­son a szavaim mögé, és varáz­sol­ja súly­ta­lan­ná amit kimond­tam.

A reak­cióm automatikus. Egy (esetem­ben) 5 éves gyerek hiedelmein ala­puló tehetetlen düh.

Mit kezd­het ezzel vala­ki, aki nem tud­ja, hogy hoz­zánk speciális útmu­tató szük­séges? Jól gon­do­lod: sem­mit. Ezzel egyedül te tudsz kez­deni valamit.

A trénin­gen tanul­tunk vala­mi nagy­on fontosat: a gyer­mekko­ri szenvedések felis­merésének alapvető okait, és ezek feloldását.

A Berne-féle paranc­sok

Ezek a paranc­sok tula­j­donkép­pen tiltá­sok, és alapvetően tizen­ket­tőt külön­böztetünk meg.

A tiltá­sok, mint „Ne légy önma­gad!” vagy „Ne létezz!” rés­zletezve le van­nak írva a munkafüzetünkben, és közösen meg­találjuk, hogy melyik igaz ránk. Ter­mészete­sen lehet több is igaz valakire, sőt! Minél több igaz rád, annál jobb, hogy eljöt­tél, nyu­gi 🙂

A felis­merés után a cso­port tag­jai közösen segítenek ezeket a paranc­sokat felülírni úgy, hogy ezek ellenkezőjét erősítik egymás­ban. És a mun­ka itt kezdődik. Kívül­ről talán anny­i­nak tűnik az egész, hogy egy széken ülünk, és beszélünk egymáshoz. De itt szem­besülünk min­den­nel, ami eddig elny­om­va, mélyen belül irányí­tot­ta az életün­ket. Itt találkozunk össze azzal az énünkkel, aki fél, aki gyenge. Itt újra átfut raj­tunk pon­tosan ugyanaz az érzés, amit gyerekko­runk­ban átéltünk: félelem, bizony­ta­lan­ság, féltékenység, mel­lőzöttség, szeretetlen­ség.

Sírunk, és összeom­lá­sunkat lát­va a töb­biek is sír­nak. Innen tudha­tod, hogy tény­leg ott van­nak a pil­lanat­ban veled, és átérzik, amit te. És a cso­da itt kezdődik, és tart miután haz­a­men­tél, sőt! Még tovább.

Mit nyer­het­sz, ha részt veszel egy ilyen trénin­gen?

- A félelmeid már nem rán­gat­nak töb­bé!

- Min­den nap figyel­ni fogsz mag­a­dra

- Tudod, és elhiszed mag­a­dról, hogy értékes ember vagy, értéked tudsz adni mások­nak. Ezután pedig mélyebben tudsz figyel­ni másokra, és szeretni másokat.

Mit nyertem én szemé­ly szerint?

Szeretem mag­am, igen, kimond­hatom! Pon­tosan olyan­nak, ami­lyen vagyok, mert már nem vagyok egyedül, és nem vagyok hibás sem. Kívánc­si let­tem a vilá­gra, tudok örül­ni!

Kön­nyed vagyok. Végre. És újra csil­log a sze­mem.


Megosztás

2018-11-08T11:56:09+00:00