Hamupipőke, a herceg, és a békahercegség meséje

Megosztás

Éled min­den­nap­jaid és figyeled saját élet­ed. Gon­do­lkod­sz, miért így alakult, miért csak ez jutott osztá­lyrészül? Keresed a válas­zokat, nem nagy­on talál­sz megoldá­sokat. Telik az idő, évről-évre idősebb vagy és azt veszed észre, hogy még mindig vársz és reményked­sz, hogy megérkezik a Herceg. Majd akkor ha fel­nő a gyerek, ha kész a ház, ha lef­o­gy­tam… sorol­hat­nám. Ismeritek? Volta­tok Ti is ilyen helyzetben. Elmesélek egy mesét, hátha segít mag­a­tokra ismerni.

 

Hol volt hol nem volt, volt egysz­er egy család. Ez a család két ember­ből tevődött össze. Egy nő, és egy fér­fi. Mind­ket­tő szegény család­ból szár­ma­zott. Mielőtt össze háza­sod­tak vol­na, mind­ket­ten meg­ta­pasz­talták a gaz­dasá­got is. Azál­tal, hogy mind­ket­tőnek volt egy előző kapc­so­la­ta, ahol a másik fél gazdag volt. A Sors aki nagy ren­dező, közbe szólt. Úgy fordí­tot­ta az élet kerekét, hogy mind­ket­ten kik­erül­tek a kapc­so­lat­ból, amiben voltak. Ott voltak csaló­dot­tan, meg­bánt­va, megszé­gyenítve, hogy nem elég jók, miv­el szegények… Ezek után találkoz­tak össze és tet­ték össze a nagy sem­mit. Ők ezt gon­do­lták… mert az életükön kívül, másuk nem nagy­on volt. Tel­tek a hónapok, a nő ter­hes maradt. Nem hord­ta ki ter­hességét mert ele­sett és emi­att koraszülött lett a baba. Nagy­on maga alá került, miv­el azt érezte, hogy nem jó sem­mire, még egy fiút sem bírt élet­ben tar­tani a fér­jének… Pár hónap múl­va megint áldott állapot­ban kerül… Nem tud­ja élvezni a helyzetet mert félelmei vezény­lik. Mi lesz, ha ez is elm­egy? Nem vagyok jó sem­mire! Dorgál­ja magát min­den nap és ret­teg… Addig-addig, míg nem be is következik az amitől félt. Hét hónapra megszüli kislányát… Nagy­on picike… mindössze akko­ra mint egy kenyér. Anya ret­teg… már megint egy kudarc. Apa nem meri elfo­gad­ni… Mit kezd­jünk vele? Akko­ra mint egy kismac­s­ka és külön­ben is ez csak egy lány és nem gyerek! Mert még mindig ott tar­tunk, hogy csak a fiú gyerek, a lány az csak van, egy has­zon­ta­lan vala­ki! Akkor nem is gon­do­ltak arra, hogy mekko­ra sérüléseket okoz­nak annak a kis lénynek, aki közéjük érkezett. Kérdezed, hogy miről beszélek? Sérülések… még nem tud sem­mit, hogy sérülne?

Elmon­dom. Miv­el nagy­on gyor­san meg­fo­gant, az elhalt testvér után anyá­nak nem volt ide­je meg­gyás­zol­ni meghalt fiát. Ezért nem tud­ta fogad­ni lányát, mindig fiúként tek­in­tet­tek rá. Mit tan­ult meg? Nincs jogom lányként létezni, mert akkor szomorúsá­got oko­zok a szüleim­nek. Majd leszek “tökös lány”! Azt érezte, hogy kic­sit helyettesí­theti meghalt fiú testvérét. Ezért azt élte meg, hogy nincs joga az élethez, mert ha a testvére nem hal meg akkor Ő nem születik meg. Ebből kifolyólag sokat betegeskedik, hátha köve­theti testvérét és akkor nem kell megél­nie a magányt… Nem jött össze. Élet­ben marad, cseperedik, eldön­ti, “jó kislány” lesz, hogy a szülőknek ne okoz­zon sok gon­dot. Ebből már megint azt tan­ul­ta meg, hogy mindig min­den helyzetben jobb ha megfelel, min­denk­inek és nem mond “NEMet”, mert akkor biz­tosan szeretik… Ebből adód­nak később a társ­füg­gősé­gi gond­jai… Tel­nek az évek, még születik két lánytestvére, akikre neki kell vigyázni, mert a szülők dol­go­z­nak. Hamar fel­nő és egy­ben anya szerep­ben kerül, ez megha­l­ad­ja képességeit, mert még Ő is gyerek! Olvas­ni, éjjel olvas elem lám­pá­val a takaró alatt. Szeret olvas­ni, mert ott legalább olyan világ­ba kerül, ami kedves a lelkének. Volt úgy, hogy olvasás közben lebukott, szülei észrevet­ték, ilyenkor jött a hegyi-beszéd… “Alud­jál, mert reggel kell men­ni kapál­ni. Nem lesz belőled papné!”(ez is önbizalmát növelte, de cefetül…) Kamas­zodik. Mindig is szé­gyellte, hogy lány, ezért fiús ruhákat hord. Ez nem volt prob­lé­ma, mert mindig az idősebb unokat­estvérek kinőtt ruháit hord­hat­ta. Nagy­on szegények voltak, nem jutott új ruhákra. Hor­doz­ta a szegénység pro­gramot! Már az anya hasá­ba magza­tként beíró­dott ez a pro­gram. Anya önbec­sülése a padló alatt, szegény vagyok… nem kel­hetek senk­inek… ez már adott. Tizenévesen udvarol neki egy falube­li fiú. Nem hiszi el, hogy jár neki ez a boldogság, miv­el ez a fiú jóképű, gazdag­nak mon­dott. (Ez a fiú testesítette meg a Fér­fit számára = Herceg!) Nem jár ez neki, a szegény senk­inek! Addig-addig mantráz­za, míg meg­való­sul­ni lát­szik… A fiút elviszik katoná­nak… Hamupipőke ott marad és vár… Egysz­er csak üzenetet kap a fiú éde­sanyjától: “Mit gon­do­l­sz Te, szegény sen­ki… nem fogsz a fiam felesége lenni! Mert nem enge­dem!” A lány megéli ugyanazt a szé­gyent, amit szülei éltek meg annak ide­jén!

A SORS ismétli önmagát! Min­dad­dig jön egy következő gen­erá­ció, aki ugyanazt teszi, míg vala­ki nem elégeli meg és veszi a bátorsá­got, szem­benéz a fáj­dal­makkal, ezál­tal leál­lít­ja a Sor­sis­métlést! Nagy­on szomorú, eltökélte, míg lesz­er­el az udvar­ló­ja ő már fér­jhez megy… Még a lehetőséget is kizár­ja, hogy netán megvár­ja míg haz­a­jön és megbeszé­lik. Nem voltak eszközei a kom­mu­niká­cióhoz, a menekülést ismeri, mert ezt meg­tan­ul­ta szüleitől, készen kap­ta leny­omat­ban. Találkozik egy nyolc évvel idősebb fiú­val. Azt gon­do­l­ja, hogy szerelmes és azt is éli meg… Telik az idő, megbeszé­lik, hogy össze­háza­sod­nak. Akkor még nem tud­ja, hogy ha nem gyás­zol­sz el egy előző kapc­so­la­tot és nem zárod le lélek­ben, a következő kapc­so­la­tod nem működ­het! Miért? Mert nem élvez elsőbb­séget az új kapc­so­lat az előző lezárat­lansá­ga miatt. Egy év házasság, jön a gyerek. Akkor min­den fel­hőtlen­nek tűnik… Nem megy ám kön­nyen, Hamupipőke itt is kap­ja a pofonokat, nem vagy elég jó, mert nincs annyi iskolád és nem illesz be a mérnök család­ba! Négy éves a gyerek, apa eldön­ti, hogy külföl­dre men­nek, ott fog­nak élni! Felesége követi, mert azt tan­ul­ta, így van rend­jén, hogy az ass­zony követi a fér­jét. Sok-sok vis­zon­tagság után úgy tűnik, hogy újból rend van. Nor­mal­izálódik az életük. Meg­je­lenik a szerető, a férj oldalán. Pár év múltán a feleség is bepa­sizik, hogy vis­sza­ad­ja a kölc­sönt. Ezt már nem bír­ja el a kapc­so­latuk, szét­m­egy a házasságuk, elvál­nak… Következik egy új sza­kasz. Az új fér­fi hercegként érkezik a kapc­so­lat­ba. A nőnél működik a hozott pro­gram: kevesebb vagyok, nem vagyok szere­thető, szegény vagyok.

Itt már elin­dul az önis­meret útján, ezért elhatároz­za, hogy tan­ul­ni fog! Éjt nap­pal­lá téve tan­ul, dol­go­zik. Van, hogy három iskolát végez egysz­erre, gyereket nev­el, két munka­he­ly. Képzel­hetitek, sehol nem tud max­imálisan ott lenni, de csinál­ja, mert csak az lebeg a szeme előtt, hogy kitörni ebből a szegénység­ből… Éjjel írja a sza­k­dol­go­za­tokat, annyi­ra fáradt, hogy elal­szik de közben ír tovább. Mikor felébred vis­sza­olvas­sa hol tart, nem érti, hogy került ez a szöveg oda, hisz ez nem is tananyag, sik­erült az álmát beleírni. 🙂

Tel­nek az évek, ez a kapc­so­lat is tönkre megy. A fér­fi leépül… béka­herceg­gé vál­tozik. Elvál­nak. Hamupipőke gon­do­lkodó­ba esik… Mit ron­tok el? Mit ismétlek? Ki miatt teszem? Folyam­atosan ezek a kérdések kavarog­nak a fejében. Miv­el neki is szük­sége van egy társra, össze­jön egy fér­fi­val, akit már eleve “béká­nak” nevez! Gon­do­l­ja, szép kiáltá­sok! Kérdések hada ismétlődik.Véget vet a kapc­so­lat­nak. Nincs értelme! Ismétli a Sors önmagát! Nem, ezt nem hagy­hatom… Meg­fo­gal­mazódik egy kérdés.

Miért min­den férfi,hercegként érkezik,és béka­hercegként távozik? Családál­lítás: fent említett mon­dat a téma. Nagy­on szépen kira­j­zolódik a családtörténet. Szülők­től hozott szegénysé­gi pro­gram miatt kasztrál­ja a herceget, béka-herceg pozí­ció­ba. Így nem fenyegeti veszé­ly, hogy elhagyják. Másik pro­gram, az első nagy szerelme, éde­sany­ja által jött létre: “szegény vagy, neked nem jár a boldogság, csak a szegény sors.” Felis­meri és végre kimond­hat­ja fáj­dalmát, men­nyire fájt az, hogy egy senk­inek tekintették.Végre haz­a­hoz­za azt az Ént, akit ott fele­jtett, kővé der­medve. Jégherceg­nőssége megszűnik. Hű gyerekként nem árul­ja el a szüleit! Csak ő azzal a különb­séggel, hogy fordít­va ül a bilin. Fér­fi szerepbe kerül és csodálkozik, hogy nem tek­in­tik Nőnek. “Szegény béka” szerepet vis­sza­ad­ja a feladó­nak. Tud­ja, hogy ez már nem szol­gál­ja őt. Ezál­tal sik­erül lezár­nia lel­ki-szin­ten, az első nagy szerelmév­el a kapc­so­latát és arra a helyre ten­ni a lelkében, ame­ly hely megilleti azt a kapc­so­la­tot. Tovább­ha­l­ad a felis­merések ösvényén. Gyer­meke apja mindig is érezhette, hogy csak bosszúból ment hoz­zá, ezért nem tudott fiára tek­in­teni, mert mindig erre emlékeztette… Anya irán­ti bosszúját a gyerekére irányí­tot­ta, tudat­ta­lan­ul. Miután ren­dezték a kapc­so­latuk lezárását, helyre került a férje/gyereke kapc­so­la­ta. Ezután lezárult a béka­hercegség és neki nem kell Hamupipőke árnyékában élni és békákat terel­get­ni. (Összes össz­e­gyűjtött békafigu­ra eltün­tetve, mert gyűjtötte ám!) Elfo­gad­va kamaszko­ri Énjét, új reményekkel a lelkében hal­ad tovább az úton, a Kirá­lynői stá­tusz megélésének reményében! Vár­va a Kirá­ly érkezését. 🙂 …akiből remél­hető­leg már nem lesz “béka­herceg”… aki ki tud­ja kom­mu­nikál­ni érzé­seit, lát is, nem csak néz. Azt mond­ja, “Tudni akarom, hogy miv­el lehet ezt a nőt meg­n­evet­tet­ni. Tudni akarom, hogy mitől sír­ja el magát. Tudni akarom, hogy milyen érzés az, amikor úgy néz rám, mintha én lennék a mese­be­li kirá­ly.”

Drukkol­sz neki?

Köszönöm, hogy velem gon­do­lkod­sz és uta­zol. 🙂


Megosztás

2018-09-08T06:25:11+00:00
Szeretnél még több hírről vagy eseményről elsőként értesülni?
Iratkozz fel hírlevelünkre további tartalmakért