Az alkoholista szülő viselkedésének hatásai a gyermeke

Nagyon sok családban jelen van az alkohol, az alkoholizmus. Ezt általában tagadják, mert nem bírnak szembe nézni a ténnyel, vagy mert szégyellik a külvilágól. Sok gyerek kénytelen egy alkoholista részeges szülő mellett felnőni. Az ilyen szülő életre szóló sebeket ejt a gyermekén, és nem kell ahhoz megvernie, vagy kergetni éjszaka a lakásból, elég csupán az a tény hogy az illető iszik.

 

Később ez a gyermek meg nem történté teszi a részeges szülő viselkedését, mert így könnyebb volt túlélni azt, hogy nem volt gyermekkora. A gyermekek abból tanulnak, amit a szülőktől látnak. Hiába játssza el a jó szülőt, nem fog menni, mert a gyermek azt másolja amit a szülő tesz, és nem azt amit eljátszik. Szülei mutatnak párkapcsolati mintát, és az érzelmek kimutatását. Ugyancsak itt tanulják a problémák megoldását, konfliktusok kezelését. Tehát itt az alap! Felnőttként ezt másolja, ez alapján választ társat. Lehet hogy nem alkoholistát választ – mert elege volt az apjából – de választhat egy “munka alkoholistát”. Minél inkább hangoztatja, hogy nem leszek olyan mint az anyám/apám, annál inkább azzá válik. Szépen becsomagolja és átköti piros szalaggal saját viselkedését megnyilvánulásait. Miért? Mert nincs más szerszám a kezében, csak az amit kapott, és lemásolt. Ha elindul az önismeret útján – és felfedi az elszenvedett fájdalmakat, dolgozik velük – akkor talán tud változni valamelyest, és nem kell végig csinálni a saját életében ugyanazt mint a szülei.

Gyakran válnak szorongással, depresszióval telített felnőtté. Társfüggők lesznek, és anyagilag függnek a társuktól. Ezek a sémák nem húzhatóak rá mindenkire, mert más-más személyiségünk van. Ezért mindenki más megküzdési mechanizmust választ az életben maradáshoz. Vannak olyanok, akik karrieristák lesznek, megteremtenek mindent, hogy elkerüljék még a látszatját is annak, hogy ők gyengék. (Erős nő, kibír mindent, vagy erős férfi, aki nem iszik – csak éppen játékgépezik – vagy bántalmazó a párkapcsolatában, amit nem csak tettlegességgel, hanem szavakkal is űzhet.) Ezeknek a gyerekeknek nincsenek meghúzott határaik, amik keretet adnak. Egyik nap ezt szabad, másik nap már nem jó az, így a gyerek nem tudja, hogy viselkedjen és megzavarodik! Stresszel, nyomás alatt van, nincs biztonságban. Megkérdőjelezik saját ítélőképességüket. Mert kifele az van, hogy egy rendes családban él, és belül meg harcok dúlnak. Lelkiismeret furdalása lesz mert elítéli a szüleit, és mert rosszat gondol róluk.

 

Minden gyermek számára a szülei az “Istenek”!

Arra vágyik, hogy feltétel nélkül szeressék, mert ő gyerek. Mit kap: bizonytalanságot, mert sosem tudja, hogy éppen milyen sapka van a részeges szülőn. Hazugságot, (minden rendben van, és ő látja és érzi, hogy semmi sincs rendben) mert így manipulálva van, érzelmileg, lelkileg. Folyamatosan bizonyítani akarnak, hogy valaki elismerje az ő értékét is! Erejükön felül teljesítenek, hogy végre valaki egy kicsit elismerje őket.

Magadra ismertél?

Van annyi eszed, hogy felismerd sérüléseidet. Például, ha párkapcsolatodban nem tudod kifejezni érzéseidet, és véleményt sem nyilvánítasz, és mindent és mindenkit az irányításod alá akarsz vonni (csak te tudsz elmosogatni takarítani, teregetni… stb.) mert megtanultad, hogy csak az ad biztonságot ha te csinálod. Merevvé váltál, nem tudod elfogadni a változásokat, amik spontán jönnek eléd. Neked mindent meg kell tervezni, minden felett uralkodnod kell, mert csak így vagy biztonságban.

Alkoholista szülő gyerekeként már egészen korán megtanulja az ember, hogy a világ veszélyes, ahol nem lehet számítani senkire, ezért jobb ha bizalmatlan vagy mindenkivel. Nagyon nehezen tud intim kapcsolatot kialakítani, mindig érezhető egy bizonyos távolságtartás a kapcsolataiban – épp azért mert fél, és bizalmatlan. A párod nem az alkoholista apád, vagy a megalkuvó anyád! Itt ne ítélj, és ne várd el, hogy ő adja meg, amit nem kaptál meg gyerekként.

Gyakran a szeretet kimutatása csak hazugságon alapul, mert más volt a falak között és más a külvilág felé, ezért nem tanulta meg magát szeretni – nem hogy másokat. Rossznak, értéktelennek tartja magát, és eldobhatónak, mindazért a hazugságért amit otthon tanult. Megalkuszik a kapcsolataiban; engedi hogy megalázzák, megcsalják, “mert ő egy értéktelen senki”. Munkahelyen erőn felül teljesít, ha megdicséred eltolja a hegyet, feleannyi idő alatt, mint más. Nem tör vezetői pozícióra… marad szürke kisegér!

Mivel gyerekként a részeges szülő mindig kritizálta, hogy rossz, nem képes semmire, ezért ő megtanulta, hogy értéktelen, és elkezd erején felül teljesíteni, vagy elkezdi magát bántani, lenézni megbélyegezni. (Nem vagyok képes, csúnya vagyok, buta vagyok, hülye vagyok, úgy sem sikerül, pénz nem boldogít.) Saját magának nem tud megfelelni ezért egyre magasabbra teszi a lécet, egyre többet akar elérni, azért mert nem tudja magát elfogadni. Megtanulta, hogy kerülni kell a konfliktusokat, ezért inkább megfelelési kényszeres, eladják a lelküket a szeretetért és elfogadásért. Felnőttként lehet, hogy nagyon odafigyelő, szenvedélyes, és gondosodó emberré válik.

Az ilyen gyerekeknek nagyon korán fel kellett nőniük, mert nekik kellett vigyázni a testvéreikre, vagy vezetni a háztartást, mert egyik szülő ivott, a másik összezuhant, és játszotta a beteget vagy a mártírt, így szegény gyerek, már korán felnőtté vált, és viszi tovább a programot. Nagyon érzékeny mások érzelmi problémái iránt, még akkor is ha nem ő okozta. (Ha a főnök dühös, ő magára vállal mindent. Bocsánatot kér, ha a párjának rossz kedve van, azt gondolja, hogy ő az ügyeletes jókedvre derítő!) Gyermekkori traumák miatt, túlzottan elővigyázatosak lettek, ott is problémát látnak, ahol nincs. Ha magadra ismertél, tudd, hogy az elszenvedett traumák miatt van. Ezen stratégiák által tudtad túlélni a gyermekkorodat, így maradtál életben.

Nem muszáj benne ragadnod. Belsőgyermek tréningen jól felgöngyölíthető, és kezelhető probléma egy jobb élet érdekében.

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel
fb-share-icon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük